Tizenharmadik fejezet

Demi

Fordította: Miss Hell

Minél tovább vagyok így Nolannel, annál inkább csodálkozom, hogy miért állok ellen a kettőnk gondolatának. Kitett magáért, hogy finom ételt készítsen nekem. Napokon át gondoskodott rólam, mindent megtett, hogy visszanyerjem az egészségemet. És ahogy átölel, amikor az ágyában fekszem, úgy érzem magam, mint a legfontosabb ember a világon.

– Tudod, ha már az ápolóm leszel, akkor szűk köpenyt kellene viselned.

– Szerintem csak a seggemet akarod bámulni –morogja, miközben a sok videó-előfizetési szolgáltatása között keresgéli a tökéletes filmet, amit megnézhetnénk.

Tetszik, ahogy a szobája be van rendezve. Hatalmas franciaágya az egyik fal közepén áll, a tévéje pedig a kandalló feletti falra van szerelve, közel az ágya végéhez. Az ágy tetején nagy, kényelmes párnák vannak felhalmozva, több, mint amennyit bármely más férfi megengedne. Van egy nagy dívány az ablak mellett, amely a háza mögötti erdőre néz. A kilátás zivatar idején a legszebb.

– Imádom a házadat. Gyakorlatilag az álmaim háza. – Végigsimítom a körmeimet Nolan karján, amit párnának használok.

– Azon gondolkodom, hogy csirkéket tartok –mondja, mintha ez lenne a legtermészetesebb folytatása ennek a beszélgetésnek. Összehúzom a szemöldökömet, és fintorogva nézek fel rá.

– Miért vennél csirkéket?

– Nem tudom. Unatkozom, és nincs mit csinálnom. Nem mintha lenne barátnőm, vagy gyerekeim. Csak dolgozom és a Kennedy’sbenülök.

– Lehet, hogy kilépek. Nem mondtam neked, de Niles felajánlotta nekem az üzletvezető-helyettesi állást. Nagy fizetésemelést kapok.

– A francba! Mit fogok csinálni minden este?

– Játszani a csirkéiddel? – ajánlom fel egy szarrágó vigyorral.

– Öreg, őrült csirkés ember leszek –nyögi, és egyik karjával eltakarja a szemét. Annyira drámai.

– Meglátogatlak, ha kapok tojást.

– Áll az alku! Nézzük meg ezt a filmet. Minél hamarabb elalszol, annál hamarabb tudok valami jót feltenni. – Nolan ledobja mellém a távirányítót az ágyra. Az ágya hatalmas, de csak a felét foglaljuk el. Kicsit erősebben körém fonva a karját, a hátamat cirógatja.

– Dems, ideje felkelni! El fogunk késni a villásreggeliről. – Nolangyengéden rázogatja a vállamat.

– Nem – nyögöm –, még nem! A legszebb álmom volt.

Az álmomban végül beadtam a derekam, és randiztam Nolannel. Az élet tökéletes volt. Szerelmesek voltunk és boldogok, amennyire csak lehet. Összeházasodtunk, volt két gyerekünk, három kutyánk és huszonöt csirkénk. Nem akarok visszatérni a valóságba! Örökké álomországban akarok élni!

– Gyere, kicsim! Mennünk kell! – Ez már a második alkalom, hogy Nolan mostanában kicsimnek szólít. Nem utálom. Valójában, egy kicsit megrebben a gyomrom, amikor kicsimnek hív.

– Nolie, nem akarok! – Mélyebbre süllyedek a pihe-puha párnáiés a puha takarója közé.

– Tudom, hogy nem akarsz, de ha nem megyünk el, Nessa dühös lesz.

– Rendben. Kölcsönkérhetek egy pólót?

– Igen, melyiket szeretnéd? Biztos vagyok benne, hogy már tudod! – néz rám szemforgatva.

– Amelyik rajtad van – vonom meg a vállam, és kinyújtom a kezemet a pólója felé. Biztos már felébredt egy ideje. Frissen zuhanyzott és felöltözött.

Nolan felnyög, mielőtt a nyaka mögé nyúlna a kezével, és áthúzza a fején a pólóját. Centiről ínycsiklandó centire tárul elém feszes hasizma és mellkasa. A bicepsze kidudorodik, megfeszül és elernyed az erőlködéstől. Gyakorlatilag csorog a nyálam, ahogy bámulom. Számtalanszor láttam már póló nélkül, de sosem fogom megszokni. Mindig meglepődöm, hogy milyen tökéletes a teste.

Szívás, amikor a legjobb barátod az elképzelésed a tökéletességről.

– Nessy! – Nolan a szájához emeli a kezét, és üdvözli Nessát, miközben ő belép az ajtón...Titannel. Mi a fene?

Szúrós pillantást vetek rá, és azon tűnődöm, mi történt péntek óta. Nessanekem egy szót sem szólt. Újra összejöttek?

– BecsúsználDemi mellé? – kérdezi NessaNolant. – Titan mellé akarok ülni.

– Gondolom, de ha megüt, sosem bocsátom meg neked! –morogja, és becsúszik mellém a bokszba. Átkarolja a vállamat, és magához ránt. Gyengéd csókot nyom a fejemre. Ellököm magamtól, de nem veszem le a karját a vállamról. Szeretek a karjaiban lenni.

Az elmúlt egy hétben a szokásosnál is jobban támaszkodtam Nolanre. Nem tűnik feldúltnak a kapcsolatunkban bekövetkezett változás miatt. Ha valami, akkor úgy tűnik, hogy élvezi. Ő volt az én fényes páncélú lovagom, és a szokásosnál többször jött a segítségemre.

– Ő mit keres itt? Azt hittem, nem beszéltek! – Fintorogva nézek Titanre.

Vitatkozás következik, én pedig hátradőlök, és várom, hogy maguktól rájöjjenek az egészre. Annyira émelygek, hogy esküszöm, szédülök. Soha életemben nem éreztem még ilyen rosszul magam.

– Nem tudom, hogy megtisztelve érezzem magam, hogy a barátod vagyok, vagy elborzadva, hogy az unokatestvéremmel randizol. Hallottam a zajokat a lakásodból. – Nolan gyakorlatilag dicséri a pasit, most, hogy tudja, Titan az, aki a leveleket írta Nessának.

A gyomrom megint felfordul, és ezúttal nem hiszem, hogy a mély lélegzetvétel, amit eddig csináltam, segíteni fog. Azonnal ki kell jutnom ebből a fülkéből, ha nem akarom zavarba hozni magam azzal, hogy mindent összehányok.

– Ó, basszus! – Elkezdem lökdösni Nolant. – Kifelé, mennem kell!

– Nyugodj meg, Röppentyű! Hova kell menned?

– Nolan, esküszöm, ha nem tűnsz el az utamból, megbánod! – Erősebben nyomom, végre elmozdítva a helyéről. A földre esik, én pedig próbálok kimenni. Kifelé menet rálépek a hasára, de még csak meg sem állok bocsánatot kérni.

Nem jutok el a mosdóig. Alig teszem a fejem a szemetes fölé, máris emelkedik a gyomrom tartalma. Hányni a legrosszabb dolog a világon. Minden egyes másodpercét utálom. Szörnyen érzem magam, és nem tudom, mit tegyek, hogy abbamaradjon.

Tizennegyedik fejezet

Nolan

Fordította: Miss Hell

– Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy életében először tornacipőt viselt. Ha tűsarkú lett volna rajta, az átszúrta volna valamelyik szervemet. – Lesöpröm a hasamat, és visszacsúszom a fülkébe.

Néhány perccel később Demi megjelenik mellettem, és a szokásosnál is sápadtabbnak látszik.

– Át tudsz csúszni?

– Jól vagy? – Odébb húzódom, de nem veszem le róla a tekintetem. Soha nem láttam még senkit olyan betegnek, mint amilyen mostanában volt.

– Jól vagyok. Csak nem érzem magam túl fényesen –motyogja Demi, miközben egy apró kortyot iszik a kávéjából.

Nessa a villásreggeli hátralévő részét azzal tölti, hogy a boltról áradozik, és arról, milyen nagyszerű munkát végez Titan a felújítással.

Egész idő alatt Demire pillantok, és próbálom kitalálni, mi van vele. Ha a következő napokban nem érzi jobban magát, elviszem az orvoshoz. Nem érdekel, ha a vállamra kell vetnem, és magamnak kell odavinnem.

Befejezzük a villásreggelit, és Demi feláll az asztaltól, kicsit meginog, majdnem elesik. Kinyújtom a kezem, hogy elkapjam, és a mellkasomhoz húzom. – Menjünk haza, és vegyél be gyógyszert.

– Nem akarok! Egészen hátul parkoltál, és én fáradt vagyok. – Lebiggyeszti felém az alsó ajkát, és én azonnal elolvadok. Bármit megtennék ezért a nőért. Lehajolok, és a karjaimba veszem. Egészen a kocsiig cipelem.

Mire hazaérünk, halkan horkol az anyósülésen. Nem vesződöm azzal, hogy felébresszem, helyette a karjaimba emelem, és felviszem a szobámba.

Ezt a hetet megelőzően tényleg csak közvetlenül lefekvés előtt, vagy alvás közben töltöttem időt a szobámban. Most úgy érzem, mintha itt élnék. Nem panaszkodom, addig nem, amíg Demi velem van az ágyban.

– Itthon vagyunk? – Demi hangja morcos, ami gyengéd mosolyra késztet.

– Nem csak, hogy itthon vagyunk, de már az ágyban is vagy. – Kisöprök néhány elkóborolt lila hajtincset az arcából.– Miben segíthetek neked, kicsim? Olyan haszontalannak érzem magam! Utálom, hogy betegnek látlak!

– Nem tudom –nyögi, és közelebb gurul hozzám. – Úgy tűnik, semmi sem segít. Valahányszor elkezdem jobban érezni magam, felébredek, és sokkal rosszabb a helyzet.

– El kell mennünk az orvoshoz, hogy megbizonyosodjunk róla, nincs-e valami komoly baj. Ez nem egy gyomorrontás, Dems. Ha az lenne, már legalább egy kicsit jobban éreznéd magad.

– Még három nap, Nolie. Ha három napon belül nem érzem magam jobban, akkor megengedem, hogy elvigyél az orvoshoz.

– Rendben, de ha rosszabbul leszel, meg kell ígérned, hogy szólsz nekem! Megegyeztünk? – Hosszan tartó csókot nyomok a homlokára.

– Megegyeztünk... tudod ezt folytatni? Jó érzés.

– Mit?

– Megcsókolni a homlokomat. Jó érzés, hogy valaki szeret engem.

És ezzel megfogadom, hogy életem hátralévő részében minden nap megcsókolom Demit, még ha csak a homlokán is. Be fogom bizonyítani, mennyire szeretem őt, ha ez lesz az utolsó dolog is, amit teszek.

Tizenötödik fejezet

Demi

Fordította: BaBett

– Én mondom neked, csak azért tudtam, hogy terhes vagyok, mert a legfurcsább szagoktól hánytam – vonja meg a vállát Kennedy, miközben egész idő alatt a növekvő pocakját dörzsölgeti.

– Nem hiszem el, hogy megint terhes vagy – sóhajt fel Patrick. – Hát, azt hiszem, mégis elhiszem. Ha Blake felesége lennék, kétlem, hogy összeszorítanám a lábam.

– Fogd be! Tudod, hogy már régóta szeretnénk még egyet! – csap rá Kennedy egy törülközővel. Patrick az utolsó pillanatban ugrik félre az útból, kuncogva felkap egy üveget, és tölt még egy italt.

Az agyamban kavarognak a lehetőségek. Nem feküdtem le senkivel, mióta szakítottam az előző pasimmal. De már majdnem három hónap telt el azóta, hogy szakítottunk. Kizárt dolog... ugye?

– Jól vagy, Demi? – Kennedy összevonja a szemöldökét, miközben rám bámul. – Kicsit sápadt vagy. Rosszul érzed magad? Ha igen, akkor hazamehetsz. Biztos vagyok benne, hogy be tudom hívni a jó doktort, hogy átvegye a műszakodat. Megőrjít, mióta eltörte a csuklóját és nem tud operálni. Jesse nem tudja, hogyan kell nyugodtan ülni.

– Hogy fog Jesse italokat keverni, ha nem tud operálni? – Vonom fel a szemöldökömet.

– A könnyű szarságokat meg tudja csinálni. A pokolba is, elküldhetném a házamhoz, hogy vigyázzon a gyerekekre, hogy Blake jöhessen dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy szívesen eljönne a házból, ráadásul az a pasi nem tudja levenni rólam a kezét, amikor terhes vagyok. – vonogatja a szemöldökét. – Elsurranhatunk az irodámba, amikor gyenge a forgalom.

– Minden rendben lesz.

– Nem, már eldöntöttem. Menj haza! Kifizetem neked az éjszakát, de felhívom Blake-et, és megkérem, hogy jöjjön ide.

– Annyira be vagy gerjedve – kuncog Patrick. – Gyerünk, kislány! Menj haza! Senki sem akarja majd az italokat, amiket csinálsz. Úgy nézel ki, mint aki másodpercekre van a hányástól. Mindenki tudni fogja, hogy beteg vagy.

Végül beadom a derekam, és összeszedem a holmimat. Ha Kennedy ki fog fizetni így is, úgy is, akár haza is mehetek, és pihenhetek egy kicsit. De előbb még meg kell állnom valahol.

A kád szélén ülve bámulom a pálcát, és nagyot nyelek. Ilyen nincs. Nem lehet.

Örülök, hogy nem merészkedtem ki a fürdőszobából, amikor a gyomrom felfordul, és megint a vécét ölelem. Úgy érzem, már csak ezt csinálom.

Legalább most már van értelme.

Az elmémben a lehetőségek kavarognak. Tudom, hogy Jeremy babája, de kétlem, hogy akarná, hogy bármi köze is legyen hozzá. Sosem akart családot. Mindig azt mondta, hogy a gyerekek csak idegesítő pénzkidobás. Én nem értettem egyet. Ez az egyik fő oka annak, hogy szakítottam vele.

De el kell mondanom neki, ezt nem tarthatom meg magamnak.

Előhívom a névjegyzékemet, és megnyomom azt a számot, amit megfogadtam, hogy soha többé nem fogok felhívni. Igazából csak azért programoztam be a számát a telefonomba, hogy tudjam, hogy ne vegyem fel, ha hívna.

– Halló?

– Szia, Jeremy, Demi vagyok. – Lassan kifújom a levegőt, érzem, hogy újra felfordul a gyomrom. Össze kell szednem magam erre a beszélgetésre, aztán visszatérhetek a randimhoz a porcelánnal.

– Demi? Hű, nem gondoltam volna, hogy még egyszer hallok felőled. Azt hiszem, a búcsúszavaid azok voltak, hogy ne keress, különben levadászlak! – kuncogja.

– Igen...bocsánat... szeretem a tiszta szakításokat.

– Mi történik?

– Terhes vagyok. – A szavak kiszaladnak a számon, mielőtt rájönnék, hogy mi lenne a legjobb módja annak, hogy közöljem vele a hírt.

– Ó, gratulálok... azt hiszem.

– A tiéd, Jeremy. Nem feküdtem le senki mással, mióta szakítottunk.

– Nem, Demi, én nem akarok gyereket! Ezt te is tudod! Vannak lehetőségeink! Elmehetsz a klinikára...

– Megtartom a babát – vágtam közbe. Nem akarom végighallgatni az összes baromságait. Nem érdekel, hogy ez milyen hatással lesz rá. Nem mondok le a gyerekemről.

– Nem akarok apa lenni! Ezt te is tudtad! – csattan fel.

– Igen, ezért szakítottam veled... vagyis ez volt az egyik ok... Figyelj Jeremy, nem arra kérlek, hogy apa legyél. Csak azért mondom el, mert szerintem elég szörnyű lenne, ha nem tenném. Nem várom el, hogy mellettem legyél, és én... nem akarom a pénzed sem.

– Hogy a fenébe fogod eltartani magad és egy gyereket? – A hangja megkeményedik. – A legjobb lenne, ha örökbe adnád a gyereket, ha nem akarsz véget vetni a terhességnek. Használd az eszed, Demi!

– Ez nem a te gondod, Jeremy! Ahogy mondtam, nem várom el tőled, hogy jelen legyél, vagy támogass minket. Csak azt akarom, hogy írd alá a jogaidat. Ez mindkettőnknek ad egy megnyugvást. Nem leszel felelős a gyerektartásért, és én sem fogok... nem fogok hozzád fordulni semmiért.

– Hozd a papírokat, és azonnal aláírom...Demi?

– Mi van?

– Szörnyű, ha megkérlek, hogy senkinek se mondd el, hogy az enyém?

– Én is így terveztem.

– Köszi.

– Oké, én most megyek és hányok – fejezem be a hívást, mielőtt válaszolhatna, és egy kicsit személyesebbé teszem az új kedvenc vécém.