25.-26.-27. Fejezet

 

Huszonötödik fejezet

 

 

Demi

 

Fordította: Szilvi

 

Atyaég! Nolan féltérdre ereszkedve megkéri a kezem. Akárhányszor is álmodtam erről a pillanatról, sosem gondoltam volna, hogy tényleg megtörténik.

– Hé, Dems? – suttogja Nolan halkan.

– I-igen? – Alig tudom kinyögni a szavakat.

– Kezd megfájdulni a térdem...mit gondolsz, tudnál nekem válaszolni? – Pislogva néz rám.

– Most rögtön?

– Azt hiszem... ez általában úgy szokott működni. – Megvonja a vállát, és egy kicsit még jobban hasonlít arra a fiúra, akibe több mint két évtizeddel ezelőtt beleszerettem.

Nolan határozottan azok közé a férfiak közé tartozik, akik a korral egyre jobbak lesznek. Esküszöm, minden egyes évvel, ami eltelt, egyre jóképűbb lesz. A haja hosszabb, a szakálla sűrűbb, az állkapcsa pedig határozottabb, még ha borosta borítja is. A teste egyre szálkásabb izomzattal telik meg. Esküszöm, hogy egy nap ő lesz az ezüst róka definíciója.

– Dempsey... ha nem akarod...

– Nem erről van szó! Én csak, nem számítottam erre.

– A saját ajánlatodra számítottál?

– Valószínűleg egy kicsit. Nem is tudom, Nolan! Biztos vagy benne, hogy tényleg feleségül akarsz venni? Fel fogok fújódni, mint egy lufi, és nem fogom látni a lábfejem. Valószínűleg semmit sem fogok látni a hasam alatt. Képes leszek leborotválni a lábam? Ó, jézusom! Egy szőrös, partra vetett bálna leszek, mielőtt megszületik a baba! Azt nem akarom!

Nolan felemelkedik a földről, és odarángat a méretes fotelhez. Leereszkedik bele, és az ölébe húz.

– A házasság gondolatától, vagy általában a jövőtől félsz? – Gyengéden kisöpör néhány hajszálat az arcomból.

– Egyszerűen nem értem! Ez a baba nem a tiéd. Miért akarsz kettőnkről gondoskodni? Mi lesz, ha öt vagy tíz év múlva úgy döntesz, hogy már nem akarsz minket? Akkor mi lesz? Nem tartozol nekünk semmivel, Nolan! Egyáltalán semmivel! Nincs jogunk rád!

– Nos, ez egyáltalán nem igaz. Érzed ezt? – Nolan megfogja a kezemet, és a szíve fölé helyezi. Érzem minden egyes erős dobbanását. – A szívem minden egyes dobbanása a tiéd. Már jóval azelőtt elraboltad a szívemet, hogy rájöttem volna, a lányok aranyosak.

– Nolan, komolyan beszélek! – nyögöm, és a vállára hajtom a fejem. – Még egyetlen éttermi étkezésre sem szeretsz elköteleződni. Mindig osztozni akarsz, hogy több lehetőséged legyen. Hogyan akarsz elköteleződni mellettem?

– Komolyan beszélek, kicsim! Elkötelezni magam melletted a legkönnyebb döntés, amit valaha is meghozhattam. Akarod tudni az őszinte okot, amiért gondoskodni akarok rólad? – A szemembe nézve rám mered azokkal a mély csokoládébarna szemekkel. Bólintok, nem akarok megszólalni, és elrontani, bárhová is akar ezzel menni. – Ha lett volna merszem lépni, ez a baba az enyém lenne!

Védelmezőn a hasamra teszi a kezét. – Öt vagy tíz év múlva is akarni foglak. Azt hiszed, nem tartozom neked semmivel, de neked tartozom az életem minden boldogságával. Te vagy az oka annak, hogy boldog vagyok. Te vagy az oka, hogy várom a következő napot. Mindig azon tűnődöm, mivel tudnálak mosolygásra, vagy nevetésre késztetni. Mit mondhatnék, hogy elkezdj velem viccelődni. Az életem körülötted forog, akár hiszed, akár nem.

Gyengéd csókot nyom az ajkamra. A pólómat felhajtva,Nolanvégigsimít ujjaival a hasamon. Hátradönti a fejét a pihe-puha fotelnek, és lehunyja a szemét. Egyszer sem veszi le a kezét a babapocakomról.

– El tudnék így aludni. Alig várom, hogy megszülessen. Az egyik karomban téged tartalak, a másikban pedig őt.

– Ez csodásan hangzik – suttogom, és egy kicsit még mélyebbre bújok Nolan ölelésébe.

– Megkérjem újra a kezed?

– Ne! Attól tartok, ha újra féltérdre ereszkedsz, lehet, hogy nem állsz fel újra. Annyi csont reccsenését hallottam, és biztos vagyok benne, hogy néhányszor felnyögtél. Attól félek, hogy még megsérülsz, öregem. Nekem egy nyolcvanhat éves kérte meg a kezemet?

– Próbálok romantikus lenni, és ezt a szart kapom? Legközelebb csak odadobom a gyűrűt, és azt mondom, vagy felveszed, vagy nem. Ez könnyebben hangzik, mintha a recsegő-ropogó testem miatt gúnyolódnának rajtam.

– Tudod, csinálnak olajat a nyikorgásra. Talán csak be kell spriccelni az ízületeidet, és máris jobban leszel!

– Azonnal nekilátok! – mondja a szemét forgatva.

Egymás karjaiban fekszünk, és nem szólunk egy szót sem. Már majdnem elaludtam, amikor végre kimondom Nolannek azt, ami a fejemben motoszkált, mióta meglepett.

– Hé, Nolie...

– Igen?

– Imádom a gyerekszobát! Köszönöm, hogy mindezt megtetted értünk! Sokkal jobb élete lesz miattad!

 

Huszonhatodik fejezet

 

 

Nolan

                                     

Fordította: Szilvi

 

Soha nem gondoltam volna, hogy megtörténik, de Demi végre elkezdett gömbölyödni. Végre megmutatkozott a kis babapocakja, és pokolian imádnivaló.

Akárhányszor elmegy mellettem, nem tudom megállni, hogy ne nyúljak utána, és ne érintsem meg.

Demi kicsit több mint huszonhat hetes terhes, és remekül van.

Végre meggyőztem, hogy lépjen ki a Kennedy’s-ből, de csak azért sikerült, mert Kennedy és Blake is megígérte neki, hogy mindig lesz munkája náluk. Reggelente elmegy a butikba, és minden este hazajön egy házi készítésű ételre, amit együtt fogyaszthatunk el.

Gyorsabban belerázódtunk a mi kis együttélésünkbe, mint ahogy azt elképzeltem.

Minden este beletelepedünk a méretes fotelbe, és megbeszéljük a napunkat. Megbeszéljük, mi lesz, ha megszületik a baba, és én mindig a pocakján tartom a kezem.

Amikor elfáradunk, végül átköltözünk az ágyunkba, vagy csak elalszunk a fotelben. Néha esküszöm, hogy kényelmesebb, mint az ágy.

– Elmondtad már anyukádnak? – Ásítok, és mélyebbre süllyedek a matracba és a párnába. Lehunyom a szemem, és erősebben szorítom Demit.

– Nem. Valószínűleg kellene, de nem akarom hallani az ítélkezését. Még azt sem tudom megmondani, mikor beszéltem vele utoljára. Arra gondolok, hogy talán várnom kéne, amíg megszületik a baba, és bebizonyíthatom, hogy meg tudom oldani.

– Bármivel megbirkózol, főleg, ha melletted vagyok. – A kezemegy kis rándulást érez, amitől elkomorul a homlokom. – Ne mozogj, kicsim! Kényelmesen érzem magam.

– Miről beszélsz? Egyáltalán nem mozgok!

A szemeimet forgatom, majd ismét lehunyom őket. Néhány másodperccel később újra megtörténik.

– Demi, tudom, hogy mozogsz!

– Ezt érezted? – suttogja.

– Persze, hogy éreztem. Mi bajod van?

– Érezted, ahogy rúg. A francba, most mindjárt sírni fogok! Utálom ezeket a hülye hormonokat! – Az arcát legyezi, próbálja visszatartani a könnyeit, de hiába. Már így is egy bőgőmasina.

– Ez ő?

– Igen. – Ráteszi a kezét az enyémre, és gyengéden lenyomja.

– Bántani fogod őt!

– Csitt, nem fogom! Észrevettem, hogy ha ott nyomom, ahol rúg, akkor folytatja.

– Hát persze, hogy ezt teszi! Azt mondja, hogy szállj le rólam a picsába!

– Nem is! – Hátraveti a fejét, és felnevet. A könnyei gyorsan eltűnnek, és tudom, hogy tovább kell nevettetnem. Utálom a könnyeket.

– Olyan, mintha azt jelezné, miért bökdös engem anyuci állandóan?

– Téged foglak megbökdösni!

Demi úgy mozdul, hogy átkarolja a derekamat, és elkezd a bordáimon bökdösni. Végigmegy a mellkasomon, majd a hasamon, és mindenhol megbök. Elkapom a csuklóját, és megfordítom, hogy én legyek felül. A kezeit a feje fölé tartom. Beszorult, és nem tud mozogni.

Nagy zöld szemeiben ördögi csillogás jelenik meg. Megrázza a csípőjét, próbál ledobni magáról, de ez nem fog sikerülni.

– Ezzel csak annyit érsz el, hogy felizgatsz.

– Talán fel is akarlak izgatni! – Megismétli a mozdulatot, amitől felnyögök.

– Nem hiszem, hogy készen állsz erre, drágám!

– Azt hiszem, terhes vagyok, és ezek a hormonok tizenöt éves fiúvá változtattak.

– Hűha, most már tényleg felizgatsz! Miről akarsz legközelebb beszélgetni? A nagymamám mammográfiájáról? Ó! Mit szólsz anyám legutóbbi ginekológiai találkozójához? Esetleg apám prosztata vizsgálata?

Demi meglöki a vállamat, és ezúttal mellé zuhanok a matracra. Fölém hajol, és fel-alá járatja a kezét a hasamon.

– Mit csinálsz, Dems? – Rá meredek, amikor a kezét a pólóm alá csúsztatja, és az érintését az ajka is követi.

Visszatereli a figyelmét a hasamra. A nadrágom derékszíja alatt eltűnő kis szőrcsíkot csókolgatja, miközben elkezd a gombbal foglalkozni. Lecsúsztatja a csípőmről, én pedig engedelmes pasiként felemelem a fenekemet.

Bármennyire is tudom, hogy ennek nem szabadna folytatódnia, nem tudom megállítani. Ez az, amire már évek óta vágyom. A pokolba is, valószínűleg már több éve. Demi mindig is a fantáziám középpontjában állt. Azt hiszem, ő volt az egyetlen célpontom, amíg a középiskolába jártam. Baszd meg a pornót, Demi Beckett volt a legjobb barátom.

– Demi? – Újra megpróbálom.

A tenyere végigsimít a bokszeralsómban lévő dudoron, és esküszöm, csillagokat látok. Túl régóta nem volt már senki, aki megérintett volna.

– Hmm?

– M-mit csi-csinálsz, édesem?

– Már mondtam! Nem tudok örökre elköteleződni egy olyan valaki mellett, aki béna az ágyban. Megcsinálom a házi feladatomat, mielőtt még egy újabb tesztet kapok. – Felnéz rám, és végigsimít a nyelvével az alsó ajkán.

– A halálom leszel – nyögöm.

– Valószínűleg. De ha már úgyis meghalsz, legalább mosoly lesz az arcodon, amikor elmész. – Megvonja a vállát, és feljebb tolja a pólómat.

Rövid időre felemelkedek, lerángatom magamról a pólómat, majd átdobom a szobán. Nem tudok másra koncentrálni, csak arra, ahogy Demivégigsimít az oldalamon a körmeivel. A várakozás és a kínzás finom keveréke.

A pólója szegélye után nyúlok, de ő elüti a kezemet.

– Érintés nélkül!

Vitatkozni akarok, de van valami perzselő abban, ahogy átveszi az irányítást. A fejem alá teszem a kezeimet, és élvezem a műsort. Tudom, hogy ha nem úgy csinálom a dolgokat, ahogy ő akarja, abbahagyja, és én belehalok a kék golyóimba.

Ujjai a bokszeralsóm gumírozása alá csúsznak, és finoman megrántja. Felemelem a csípőmet, és végig az arcát figyelem. A szemei elkerekednek, amikor kiszabadul a farkam. Az alsó ajkát rágcsálja, és esküszöm, hogy máris elélvezek. Kínos, hogy mennyire be vagyok indulva, tekintve, hogy Demi még mindig teljesen fel van öltözve.

– Mikor voltál valakivel utoljára? – Végigsimít a kezével a hosszamon, amitől felnyögök.

– Több mint egy éve nem voltam senkivel.

– Tényleg? Miért?

– Elég nehéz olyat találni, aki megfelel az én elképzelésemnek az ideálisról.

Kisöprök egy hajtincset az arcából, és a száját az enyémhez húzom. Ajkaink egymáshoz simulnak, szopogatva és ízlelgetve. Beledugom a nyelvem a szájába, meg akarom ízlelni. Többet akarok.

Pár percig csókolózunk, hagyjuk, hogy a kezünk elkalandozzon, de Demi tartja az irányítást. Visszahúzódik, és felemeli a pólója szegélyét. Lerántja magáról, és valahova a padlóra dobja. Nem tudom elfordítani a tekintetemet a melleiről, és arról, ahogyan kibuggyannak a melltartója kosaraiból. A csipke megfeszül a méretétől, és alig várom, hogy levegyem róla.

Megpróbálom kikapcsolni a melltartóját, de ő ismét elüti a kezemet. Demi ösvényt nyal az oldalamon, amitől megrándulok alatta. Érzem a mosolyát, amikor egyik csókot a másik után nyomja a felsőtestemre.

– Megvizsgáltak?

– Igen. Hat hónappal ezelőtt, a legutóbbi orvosi vizsgálaton. Akarod látni az eredményeket?

– Nem. Bízom benned.

– Miért akarod... ó, bassza meg... – Minden szó kiszökik az agyamból, amikor újra a farkamhoz dörgölőzik. Több mint szótlanná váltam.

Szavak? Mik azok a szavak?

– Nos, nem mintha teherbe ejthetnél.

Épp időben nyitom ki a szemem, hogy lássam, ahogy Demi lemászik az ágyról, és kibújik a jóganadrágjából. Következik a tangája, amit a padlóra dob minden önuralmam mellé, amiről azt hittem, hogy van. Bármit is kérjen ez a nő ma este, tudom, hogy nem fogom megtagadni tőle. Teljesíteni fogok minden fantáziát, minden kívánságot, ami azok közül a gyönyörű ajkak közül előbukkan. Mindezt mosollyal az arcomon fogom megtenni, és még többért fogok könyörögni.

Demi kikapcsolja a melltartóját, majd hagyja, hogy lógjon az egyik ujján, mielőtt a padlóra hullana. Villámgyorsan felállok az ágyról, és a karjaimba vonom. Egy apró sikolyt hallat, ami a meglepettségének kifejezése, majd lassú vigyor terül szét az ajkán.

Az ágy közepére fektetem, és fölé borulok. A súlyomat távol tartom tőle, vigyázva a dudorára. A legkevésbé sem szeretném, ha bármilyen fájdalmat okoznék neki, vagy a babának.

Csókot nyomok az ajkaira, az állára és végig a nyakán. Végigmegyek a kulcscsontján, és gyakorlatilag zihál alattam. A pupillái kitágultak, a pulzusa ugrál, és tudom, hogy sokkal többet akar.

Tovább sorjázva a csókokat végig a mellkasán, a számba szívom az egyik mellbimbót, és nyelvemet körbeforgatom a feszes bimbón. Demi háta ívbe feszül, közelebb nyomja hozzám a mellkasát. A legszexibb nyögést adja ki, amit valaha hallottam, és abban a pillanatban tudom, hogy tönkretett engem mindenki más számára.

Továbbhaladok a hasán, és felváltva nyalogatom, szopogatom és harapdálom. Ő vonaglik a támadásom alatt, és mindent megtesz, hogy még többet kapjon. Figyelmem ismét a melleire irányul, ezúttal a másik mellbimbót szívom a számba. Várom a nyögését, és amikor elhangzik, ráharapok a kis bimbóra, amit egy zihálással jutalmaz, amit egy újabb halk nyögés követ.

– Basszus, de jó vagy ebben!

– Még csak most kezdtem el, bébi.

– Nekem kellene elcsábítanom téged. Nem fordítva. – Felemelve a csípőjét, a farkamhoz nyomja magát.

– Ha így folytatod, szégyenben maradok – nyögöm, és a mellkasára hajtom a fejem. Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. Már a határon vagyok, pedig még alig ért hozzám. – Megölsz engem, Dems! Túl régen volt már.

– Jó. Akkor mehetünk több körre is. – Megvonogatja a szemöldökét.

– Gyorsan vége lesz – figyelmeztetem, és legurulok róla, hogy a hátamon feküdjek.

– Akkor tegyük meg, hogy megérje. – Úgy mozdul, hogy ma este már vagy századszorra rám üljön.

Megsimogatom a melleit, és megszorítom annyira, amivel újabb zihálásra késztetem. Perzselő tekintete rám szegeződik, és esküszöm, hogy belehalok ebbe a képbe, ami végigfut a fejemben.

– Nem akarom, hogy megmozdulj! Én irányítok! – Demivégigsimít a mellkasomon, és megcsípi a mellbimbómat. Vissza kell harapnom egy káromkodást. Megragadja a kezemet, és a fejem mögé teszi. Már nem sokáig tudja ezt csinálni. Ezt meghagyom neki, de a következő már az enyém lesz.

Felemeli a csípőjét, és a bejáratához pozícionál. Lassan leereszkedik rám, én pedig centiről centire csúszok befelé. Annyira szűk, hogy esküszöm, a látásom kezd elködösülni attól, milyen jó érzés ez.

– A kurva életbe, Dempsey! Egy kibaszott megvalósult álom vagy!

Megáll, amikor már teljesen benne vagyok, és mindketten levegőt veszünk.

Abban a pillanatban, ahogy a légzésem lassulni kezd, Demi köröz a csípőjével, és esküszöm, bármelyik pillanatban elélvezhetek.

A kezeit a mellkasomra téve előre-hátra ringatózik. A feje lehajlik, és halk nyögés hagyja el az ajkait. Mámorító nézni, ahogy egyre közelebb kerül az orgazmusához.

– Bébi, én már majdnem elélvezek! – Erősen megragadom a csípőjét, próbálom megakadályozni, hogy megmozduljon. Körbe-körbe ringatja a csípőjét, és tudom, hogy nem fogom tudni visszatartani. – Legközelebb majd irányíthatsz – mormogom. Visszacsúsztatom a kezeimet, hogy megsimogassam a fenekét, aztán olyan gyorsan döfök belé, ahogy csak tudok. Ő a kezeit az enyémekre teszi, és hagyja, hogy a feje hátraessen. A mellkasa ívbe hajlik, és kezd összeszorulni körülöttem.

Esküszöm, még sosem láttam szebbet annál, ahogy Dempsey Beckett szétesik körülöttem.

 

 

– Kedves Vesztes, mindent visszavonok – suttogja Demi a karomba.

Hátulról simulok hozzá, erősen a testemhez szorítom. Nem tudom levenni róla a kezem, akárhogy is próbálkozom.

Mintha az összes vágy, amit az évek során iránta éreztem, felgyülemlett volna bennem, és most nem bírom ki, hogy ne érintsem meg.

– Hogy érted ezt? – Megcsókolom a vállát hátulról.

– Kétlem, hogy bárki is megjátszotta volna veled.

Demi teste megremeg az enyémhez simulva a mély nevetésemtől. Játékosan beleharap a karomba.

– Nem szabadna nevetned!

– Mit gondoltál, mi fog történni? Ez volt az utolsó dolog a világon, amire számítottam, hogy bevallod nekem. – Eltüntetek néhány hajfürtöt az arcából.

– Nos, próbáltam őszinte lenni veled. Mondjuk az arcodba. Próbálok nem a titkos levelezőtársam mögé bújni.

– Dems, ez már több mint egy évtizede nem titkos.

– Nem számít! Mindig is képes voltam őszinte lenni veled, amikor úgy tettem, mintha csak egy levelezőtárs lennél.

– Mi lenne, ha úgy lennél őszinte velem, mint a férjeddel? – Kicsit közelebb vonom magamhoz, hagyom, hogy a kezem a púpját takarja. Amikor Nolie rugdosni kezdi a kezemet, mosoly terül szét az arcomon.

– Nem mondtam igent!

– De nemet sem mondtál. Azt mondtad, meg kell erősítened, hogy nem vagyok béna az ágyban. Amit szerintem be is bizonyítottam.

– Még mindig nem mondtam igent. – Belemosolyog az alkaromba.

– Még nem. Ami azt jelenti, hogy tervezed. Ennél többre nincs szükségem.

 

 

Huszonhetedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Echo

 

A tegnap este…tökéletes volt. Sokkal több volt, mint egy fergeteges szex. Olyan módon kapcsolódtunk össze, mint még soha senkivel korábban.

Pislogva nyitom ki a szemem és elmosolyodok a sötét szobában. Nolannek igaza van, kötelezők a szobát elsötétítő függönyök. Nolanre teszem a kezem és a mosolyom kiszélesedik. Nem számít hányszor mozdultunk meg az éjszaka, a keze folyamatosan hozzáér a pocakomhoz. Mintha mindentől függetlenül meg kellene védenie. Ez tetszik.

– ʼReggeltédesem! –dübörög Nolan mély hangja a fülembe.

– ʼReggelt! –Megfordulok a karjában és egy puszit nyomok a nyakára.

– Hogy aludtál?

– Azt hiszem ez volt életem legjobb éjszakai alvása.

– Hm, azt hiszem, minden este el kell töltenem egy kis időt a lábad között! Hogy gondoskodhassak arról, hogy a menyasszonyom sokat aludjon.

– Nolan! – nyögve fúrom a fejem a mellkasába. – Nem mondtam igent!

– Ez vicces, mivel hordod a gyűrűmet!

Ülő helyzetbe küzdöm magamaz ágyban, és a bal ujjamra meredek. A gyűrűsujjamon egy gyönyörű gyűrű helyezkedik el. A hatalmas középső követ mindkét oldalon kisebb kövek veszik körül.

Nolan széthúzza a függönyöket, és amikor a reggeli napfény ráesik a gyűrűmre, az őrült csillogásba kezd. Esküszöm ez a legcsodásabb gyűrű, amit valaha láttam.

– A kezemre húztad a gyűrűd miközben aludtam? – vonom fel a szemöldököm és önelégülten rámosolygok.

– Nem tennék ilyet! Biztos kiloptad a pantallómból, amíg aludtam! – Visszamászik mellém az ágyba.

– A pantallódból? Már megint egy nyolcvan éves pasasvagy?

– Nem hiszem, hogy egy olyan korú ember meg tudná tenni azt, amit én csináltam tegnap este. Egész biztos vagyok benne, hogy eltörné a hátát vagy a csípőjét.  – Nolan szeme fel-alá jár a testemen, miközben ördögi vigyor terül szét az ajkán. A nyakamon felfut a forróság és kivirágzik az arcomon. – Dempsey Beckett elpirul? Nem hittem, hogy ez lehetséges.

– Muszáj erről beszélnünk? – arcomat a kezem mögé rejtve próbálok felkelni az ágyról, és megszabadulni Nolantől.

– Ó, beszélnünk kell arról, hogyan szeretkeztem veled! Hogyan imádtam a tested, és mutattam meg, hogy mennyire szeretlek.

– Állllj! – nyögökfel, és vakon felé csapok. – Utálom, amikor ezt csinálod!

– Mit? Hogy arról beszélek, mennyire szeretlek? Vagy mennyire szeretem a tested? Vagy, hogy tudtad elérni, hogy minden eddiginél keményebb legyek hat alkalommal is az elmúlt tizenkét órában?

– Először is, mindent! Másodszor…még soha nem találkoztam olyan férfival, aki ennyire készen áll minden alkalommal. Esküszöm, te gyorsabban helyrejössz, mint én! Ez nem normálisNolan!

– Már most is készen állok!

– Ó, igen? Nem is vettem észre! – nevetek a csípőjét eltakaró lepedő hatalmas sátrára.

– Nessa üzenetet küldött. Körülbelül tíz perc múlva… érkezik. Azt hiszem, egy gyors menetmég belefér! – Nolan a testem fölé emelkedik, végigcsókolja a nyakam,majd lerángatja a takarót rólam.

– Nolan! – sikítok. – Nincs időnk! Mindig korábban érkezik! Rajtunk fog ütni!

– Jó. Ez majd megtanítja neki, hogy kopogás nélkül ne jöjjön be a házamba többé! – Nolan addig húz, amíg nem fekszem, és befedi testével az enyémet. Szinte azonnal elveszek a csókjaiban, az érintésében, a testében.

 

 

– Ennél többre van szükségem Nolan! Láttam a csupasz fenekedet! – Nessa a szájára teszi a kezét és öklendezik.

– Akkor vidd az egész üveget, a francba is! Én nem foglak megakadályozni benne, ha alkoholista akarsz lenni! Most márTitanproblémája vagy! – NolanNessa elé teszi az újan kinyitott üveget.

– Mondtam, hogy kopogtass, de te ragaszkodtál hozzá, hogy családtag vagy, és nem kell! – duruzsolja mellette Titan.

– Sikolyt hallottam. Azt hittem, hogy valaki megsérült. Jó barát akartam lenni!

– Nolan nagyon jó barát volt – ide-oda rángatom a szemöldököm, amivel ismét öklendezésre késztetemNessát.

– Esküszöm, leokádom az egész konyhaasztalod!

– Bármi lesz is, nem az első alkalom lesz, hogy utánad takarítok – legyint felé Nolan. – És én egy nagyon jó vőlegény voltam! Igazold, bébi! – a szájához emeli a kezem és egy édes csókot nyom a gyűrűsujjamra.

– Mi?! El vagy jegyezve? – Nessa megfogja Nolan arcát és eltolja a kezemtől. – Ez kurva gyönyörű!

– Nem vagyunk jegyesek! Nem mondtam igent!

– De hordod a gyűrűt? – vonja össze Titana szemöldökét, és úgy bámul rám, mintha őrült lennék, és talán az is vagyok. 

Őrült vagyok, hogy nem mondok igent és nem megyek feleségül álmaim férfijához. Őrült vagyok, hogy folyamatosan eltaszítom, amikor ő az egyetlen férfi, akire vágyom az életemben…de még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy készen áll elköteleződni mellettem. Hogy valaki más babájának akar az apja lenni.

– Nemcsak szép, hanem úgy ébredtem fel, hogy a kezemen volt – pillantok gúnyosan Nolanre. – Nem volt szívem levenni. Azt hiszem az idős hölgyek az élelmiszerboltban nem fognak többé csúnyán nézni rám, ha egy nagy, kövér gyűrű van az ujjamon. – Nolanre mosolygok, de ő elfehéredik. Ha nem ismerném jobban, azt hinném, hogy ideges.

– Látni akarom a babaszobát! – Nessa feláll az asztaltól, és magával rángat fel a lépcsőn.

Végig botladozunk a folyosón, túl elfoglaltak vagyunk a gyűrűm nézegetésével, hogy igazán odafigyeljünk, hová is lépünk.

– Hűha! Annyira imádnivaló! Nolan csinálta mindezt? – Kezét a szívére helyezi és minden részletet magába szív.

– Ó, igen! Azt hiszem. – Összevonom a szemöldököm. Soha nem gondoltam bele.

Nolan mindezt maga csinálta, vagy fizetett valakinek, hogy megtegye? Hetek óta már vele vagyok minden este. Szabadságot vett ki a munkából, hogy ezt megcsinálja? Annyi kérdés motoszkál a fejemben, de a legnagyobb, hogy miért tűnt idegesnek?

– Csodálatos, hogy mennyire szeret téged. Örülök, hogy ti ketten befejeztétek annak rejtegetését, hogy mit is éreztek egymás iránt.

– Én is… – a gondolataim vadul száguldanak, meg kell kérdeznem Nolant, hogy ő csinálta-e mindezt. – Hozok vizet. Nem érzem jól magam. – Kilépek a szobából, és lemegyek a konyhába. Nolan és Titan még mindig bent beszélgetnek.

– Mi van veled? Tiszta vigyori voltál, most pedig úgy nézel ki, mintha valaki tökön rúgott volna – hallatszódott ki Titan hangja a konyhából az előszobába.

A látótéren kívül maradok és várom Nolan válaszát.

– Semmi! Jól vagyok…csak egy kicsit fáradt.

– A baba nem a tiéd, igaz? – Titan lehalkítja a hangját, de még mindig hallom.

– Mi van? – Nolan jóformán felmordul.

– Hallgass meg, mielőtt megütnél…Azóta figyeltelek benneteket, mióta Nessa és én elkezdtünk randizni. Mindig is ott volt közöttetek ez a szexuális feszültség, de mindez túl gyorsan történt. Láttam, hogy finoman bólintottál neki, mielőtt azt mondta volna Nessának, hogy tiéd a baba.

– Fogalmad nincs róla, hogy mit is beszélsz!

– Egy szót sem szóltam Nessának, és nem is tervezek. Izgalommal tölti el a gondolat, hogy te és Demi együtt vagytok. Lehet, hogy tévedek, de érzem a zsigereimben, hogy segítesz neki. – Titan hangja ellágyul, mintha sajnálná Nolant.

Szeretnék közelebb menni, hogy láthassam Nolan reakcióját, de nem akarom megkockáztatni, hogy hallgatózáson kapjanak.

– Tudom, hogy csak az unokatestvéred pasija vagyok, de fantasztikus barát is vagyok. Mióta Teddy elköltözött, nem volt kivel lógnom. Reméltem, hogy jó barátok lehetünk. Mindig itt leszek, ha beszélgetni akarsz Nolan! Nem fogok ítélkezni feletted, és bármit is mondasz, kettőnk között fog maradni.

Amikor harminc másodperc is eltelik, és még mindig nem szólalnak meg, mély levegőt veszek és hamis mosolyt ragasztok az arcomra. Úgy teszek, mintha valamibe beleütköznék, hogy zajt keltsek. Besétálok a konyhába, és rögtön a frizsiderhez megyek. Nolan dereka köré fonom a karom, miután kiveszek egy üveg vizet.

– Korábban nem is gondoltam rá, de te magad festetted ki a gyerekszobát?

– Igen. Biztos akartam lenni benne, hogy tökéletes lesz! – A derekamra teszi a kezét, de hiányzik belőle a szerelem, amit általában mutat.

– Te szerelted össze az összes bútort is?

– Természetesen! Nem kockáztathattam meg, hogy valaki rosszul szereli össze a kiságyat, és az majd árt a babának.

– Csodálatos apa vagy már most is. Nolannek szerencséje van, hogy vagy neki! – suttogom, hogy csak ő hallja. Végre a szemembe néz, és ellágyul a tekintete.

– Biztos, hogy Nolannek akarod nevezni? 

A szívem a gyomromba zuhan, és néhány hét óta először, émelygés fog el. Nolan nem akarja, hogy a baba az ő nevét kapja. Hátsó gondolatai vannak. Lehet, hogy engem sem akar.

Néhány másodpercig a padlóra fintorgok, mielőtt a boldog maszkom mögé bújnék.

– Ha nem akarod, nekünk nem muszáj…Megyek lefekszem. Nem érzem jól magam.

– Szükséged van…

– Megleszek egyedül is! – Elmegyek mellette, és eljutok egészen a szobánkig, mire kigördülnek az első könnycseppek az arcomra. Beletemetem magam a pihe-puha párnákba, és kiengedem az egészet. Amint hallom, hogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó, berohanok a zuhany alá és megállok a forró vízsugár alatt.

Legalább nem fogja látni a könnyes arcomat.