19.-20.-21. Fejezet

 

Tizenkilencedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Maya

 

– El sem hiszem, hogy kisfiam lesz – suttogom, miközben ujjammal végigsimítok a kis ultrahangképen.

– Én sem. Hogy érzed magad mindezzel kapcsolatban? – Nolan a térdemre teszi a kezét, és megszorítja.

– Teljesen le vagyok nyűgözve. Úgy értem, pár napja még normális volt az életem, most meg kevesebb, mint öt hónap múlva kisbabám születik... hová megyünk?

– A boltba.

– Pontosan miért is?

– Bútorokat venni a gyerekszobába – mondja Nolanmagától értetődő hangsúllyal.

– Nolan, ezt nem tehetjük meg! Nemcsak, hogy nincs rá pénzem, de a lakásomban nincs elég hely a gyerekszobának.

– Éppen ezért költözöl hozzám – forgatja a szemét.

– Nolan! Komolyan beszélek!

– Én is! És mivel nyilvánvalóan én vagyok ennek a kiscsávónak az apja, azt hiszem, nekem is beleszólásom van abba, hogy hol lakik.

– Meg tudom magyarázni... – elakadok, nem tudom, mennyit mondjak neki.

– A baba születése előtt vagy után fogod megmagyarázni? – Nolan felvont szemöldökkel néz rám, amikor néhány percig csendben maradok.

– Az apa... akiről nem árulom el, hogy ki az... nem akarja, hogy bárki megtudja, hogy a baba az övé... nem akartam, hogy elítéljenek, és azt mondani, hogy nem ismerem az apát, vagy hogy nem akar részt venni ebben. Bepánikoltam, Nolan.Nem tudtam, mit tegyek...mit mondhatnék az embereknek?

A félelem és a szorongás addig gyűlik bennem, amíg nehéz rendesen levegőt venni. Anya leszek. Egyedül fogom felnevelni ezt a babát. Apa nélkül fog felnőni, ahogy én is.

– Demi, nyugodj meg! Félreállok... – Nolan az út szélére manőverezi a kocsit. Miután megálltunk, szembefordul velem, és a kezemet a sajátjába veszi. – Nézz rám, kicsim!

– Nem kapok levegőt!

– De igen, kapsz. Lélegzel. Csak pánikolsz. Beszélj hozzám! Mondd el, mi jár a fejedben!

– Mindenki el fog ítélni. A gyerekemnek nem lesz apja. Életem hátralévő részében egyedül leszek. És kövér leszek – a zokogás elakadt a torkomban, és küzdök, hogy kordában tartsam az érzelmeimet.

– Mondd mindenkinek, hogy az enyém – suttogja Nolan.

– Mi? Azt nem tehetem!

– Miért nem? Gondolj bele, Dems, ez tökéletes. Örök barátok voltunk.Tudod, hogy soha nem foglak elhagyni téged, és több mint boldog vagyok, hogy a gyereked apja lehetek. Úgy fogom szeretni, mintha a sajátom lenne, bármi is történjen. Ha mindenkinek azt mondjuk, hogy a baba az enyém, senki sem fog elítélni. Neki lesz apja, és te nem leszel egyedül.

– Te megőrültél! Tényleg fel akarsz nevelni egy gyereket, aki nem a tiéd?

– Felteszek neked egy kérdést, és szeretném, ha megígérnéd, hogy őszintén válaszolsz.

– Nolan...

– Kérlek, Demi! Ez lehet a legfontosabb kérdés, amit valaha is fel fogok tenni neked. Megtennéd, hogy őszintén válaszolsz nekem?

Bólintok, képtelen vagyok megszólalni, miközben az első könnycsepp végigcsordulaz arcomon. Nem tudom, mit fog kérdezni, és tudom, hogy mindent meg fog változtatni.

– Aznap este, amikor elvittelek Dominicóba... megbántad a csókunkat?

Megrázom a fejem, miközben újabb könnycseppek gördülnek le az arcomon. Nem tudom megállítani őket, bármennyire is próbálkozom. Annyira belefáradtam már abba, hogy meneküljek az érzéseim elől, amiket Nolan iránt érzek. Nem akarom többé eltaszítani magamtól. Azt sem akarom, hogy azért tegye ezt, mert úgy érzi, hogy muszáj.

– Szavakra van szükségem, Demi – suttogja, és közelebb húzódik hozzám.

– Nem, egyáltalán nem bánom. Azt bánom, hogy ellöktelek magamtól, de a csókot nem.

– Akkor költözz hozzám! Legyél a barátnőm, és hadd segítsek neked a babával. Te döntöd el, mit mondasz az embereknek, de én szeretném, ha az apukájának gondolnának – a hasamra teszi a kezét, és a hüvelykujjával végigsimít rajta.

A szeretet és a rajongás elsöprő a szemében. Nolan Thomas jobban szeret engem, mint bárki más valaha is. Idióta lennék, ha eltaszítanám magamtól.

Harcolhatnék a beköltözés ellen, de végül is tudom, hogy ez a legjobb a gyermekemnek. Ráadásul Nolan úgyis megkapja, amit akar, bármi is történjen. A nap minden percében harcolni fog velem, amíg végül eléggé felbosszant, hogy beköltözzek, csak hogy elhallgattassam.

– Beköltözhetek, és utána kitalálunk minden mást?

– Persze. Ha ez tesz boldoggá.

– Lakbért akarok fizetni.

– Nem, ez az ötlet egy cseppet sem tetszik – megböki az orromat, és visszahúzódik az útra.

– Komolyan mondom!

– Én is. Ha megpróbálsz fizetni, fogom az összes pénzt, és beteszem egy bankszámlára, hogy a kiscsávó egyetemre mehessen.

– Miért kell mindig ilyen bonyolultnak lenned?

– Mert túlbonyolítod a dolgokat! Csak hagyd, hogy szeresselek és gondoskodjak rólad, Demi! A francba, egész életemben szerelmes voltam beléd, és végre lehetőségem van rá, hogy ezt megmutassam neked, te meg olyan hülyeségeken akarsz vitatkozni, mint a pénz!

– Ez csak azért hülyeség, mert neked van pénzed. Ha olyan szegény lennél, mint én, nem gondolnád, hogy ez hülyeség. Nem akarok az a lány lenni, aki teherbe esik, és mindenki másnak kell eltartania engem és a gyerekemet. A saját lábamon akarok állni, és büszke akarok lenni magamra, és arra, hogy mit tudok kezdeni az életemmel.

Nolan behajt egy előkelő bababolt parkolójába. Olyasmi, amit én soha nem engedhetnék meg magamnak, hogy ott vásároljak. Leállítja a kocsit, és kiszáll. Én a helyemen maradok, és a nap fordulata miatt mérgelődöm.

Kinyitja az ajtót, és leguggol mellém. Egyik keze a hasamra simul, a másik az arcomra. Nolan úgy bámul rám, mintha én lennék a legbecsesebb dolog az életében, és most éppen így érzek.

– Dems... Nem akarom azt éreztetni veled, hogy nem tudod egyedül megcsinálni. Te egy bámulatosan erős nő vagy, és kétségkívül tudom, hogy egyedül is fel tudnád nevelni...helyet kérek az életetekben, de nagyobb szerepben, mint a legjobb barátod. Kérlek, gyakorlatilag könyörgöm, hogy engedd, hogy úgy szeresselek, ahogy egész életünkben szerettelek! Az elmúlt húsz évet azzal töltöttem, hogy mindentől megvédtelek, amitől csak tudtalak. Húsz évig próbáltalak a világ legboldogabb nőjévé tenni. Húsz évig próbáltam elég tökös lenni ahhoz, hogy randira hívjalak. És most, akkor már tisztában vagy vele, hogy mennyire szeretlek.

– Jobban szeretsz engem, mint egy barátot? – alig tudom kinyögni a szavakat a torkomban lévő gombóctól.

– Úgy szeretlek, ahogy egy férfi szereti a feleségét. Ahogy Blake szereti Kennedyt.

– Ez pokolian sok. Biztos vagy benne? – vinnyogok. Nolan hátra veti a fejét, és felnevet. Rám villantja ördögien jóképű mosolyát, és bólint.

– Biztos vagyok benne. Már akkor beléd szerettem, amikor még nem tudtam, hogy a lányoknak nincs tetűje. Érted hajlandó voltam kockáztatni a tetveket!

– Ez aztán az igazi komoly elköteleződés.

– Rohadtul igaz!

– Hé, Nolan?

– Igen?

– Jobban szeretlek téged, mint a barátokat. Úgy szeretlek, ahogy Kennedy szereti Blake-et.

– Ez azt jelenti, hogy megcsókolhatlak?

– Bármikor, amikor csak akarod.

Nolan az ülésem szélére húz, és csókot nyom az ajkamra. Ujjai a hajamba fonódnak, és elmélyíti a csókunkat. Pontosan megmutatja, mennyit jelentek neki.

 

Huszadik fejezet

 

Nolan

 

Fordította: Maya

 

Demivelkézen fogva belépni a bababolt ajtaján egy valóra vált álom. Nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról, bármennyire is próbálkozom.

– Segíthetek? – kérdezi egy idősebb nő egy nagy pult mögül.

– Bútorokat keresünk a gyerekszobába... alapvetően mindenre szükségünk van, ami egy újszülöttnek kellhet – vonom meg a vállam, nem igazán tudom, hol kezdjem.

– Nem, nincs mindenre szükségünk. Csak az alapdarabok kellenek – int Demi felém. Végigmegy az egyik folyosón, és végigsimít az ujjaival a kirakott kis ruhákon.

– Be vannak regisztrálva? Ha nem, akkor készíthetünk Önöknek egy listát. Aztán megoszthatják a listát a barátaikkal vagy a családtagokkal, különösen, ha babaváró bulira készülnek – ajánlja fel a nő ragyogó mosollyal.

Demi megdermed tőlem néhány lépésre, és összevonja a szemöldökét. Ha jól ismerem a csajomat, most döbben rá, hogy mindenki megtudja, méghozzá hamarosan. Kizárt, hogy sokáig eltitkolhatja, mielőttlátszana a pocakja.

– Lélegezz, Dems! Ne gondolj rá! Csak regisztráljunk, és később eldönthetjük, hogy megosztjuk-e valakivel – simítok végig megnyugtatóan a hátán.

Összeszorítja a szemét, mielőtt előhúzza a táskájából a telefonját, és hagyja, hogy ujjai átrepüljenek a képernyő felett. Egy pillanattal később a telefonom megrezzen. Ellenállok a szemforgatásnak, de csak nehezen.

Demi: Kedves Vesztes, nem tudom, hogy képes vagyok-e erre.

Demi: El kell mondanom anyukámnak.

Demi: És Nessának. A francba, Nessa ki fog borulni.

Demi: Mit fogok csinálni, ha megszületik a baba?

Demi: Ki fog rá vigyázni?

Demi: Mi lesz a neve?

Demi: Kinek a nevét írjam be az anyakönyvi kivonatba apaként?

Demi: Hogyan fogom fizetni a számláimat, amikor lábadozom a szülés után és nem dolgozom?

– Tedd el a telefont, Demi! Csak beszélj hozzám! Nem kell az sms-ek mögé bújnod.

– Félek – suttogja, és hagyja magát a karjaimba omlani.

– Tudom, kicsim. De én itt vagyok neked. Mindenben melletted leszek. Amikor a baba megszületik, együtt megoldjuk, hogy gondoskodjunk róla. Idővel mindent kitalálunk. Azért pánikolsz, mert az a kis ultrahangkép, amit folyton simogatsz, valósággá tette számodra ezt az egészet. Intézzük el ezt itt, aztán otthon leülhetünk és megbeszélhetünk mindent. Oké?

Bólint, miközben a tekintetét a mellkasomra szegezi. Tudom, hogy másodpercekre van attól, hogy összeomoljon.

– Szeretnénk regisztrálni – mondom a nőnek, aki segíteni próbált nekünk.

Ad nekünk egy szkennert, és elmagyarázza, hogyan működik minden. Perceken belül szabadon enged minket a boltban, hogy annyi mindent adjunk hozzá a listánkhoz, amennyit csak akarunk.

– Tegyél úgy, mintha a világ összes pénze a tiéd lenne, és rakj rá mindent a listára, amit csak akarsz – nyújtom át Deminek a szkennert, és figyelem, ahogy lassú mosoly terül szét az arcán.

– Meg tudom csinálni. Kezdjük a bútorokkal!

Az egyik minta gyerekszobából a másikba rohan, keresve a szerinte tökéleteset a kisfiának.

– Gondolkodtam... Nem szeretem, ha a babát úgy emlegetjük, hogy ő vagy az. Nem hívhatnánk Mogyorónak, amíg nem döntünk a névről? – pislog rám Demi ártatlan szemekkel.

– Persze – imádom Deminek ezt a sebezhető oldalát. Ez az, amit rejteget a világ és mindenki más elől. Szereti, ha erős, magabiztos, okos nőnek látják.

A szavai végül eltaláltak...azt mondta, amíg nem döntünk a névről. Azt akarom, hogy együtt legyünk benne, de tényleg azt hittem, hogy jobban fog küzdeni.

Eltart néhány óráig, amíg végigjárjuk a boltot, és mindent kiválasztunk Mogyorónak, de amikor végre végeztünk, Demi nem tudja abbahagyni a mosolygást.

Amikor már ötödször nézi meg ugyanazt a babaruhát, megkérem az üzletben dolgozó nőt, hogy küldje el hozzám az összes bútort és a ruhát, amihez Demi folyton visszatér. Gondolkodás nélkül átadom a hitelkártyámat, majd Demit a kocsihoz vezetem.

– Hogy érzed magad? Nincs hányingered?

– Még nincs. Éhes vagyok. Nem bánnád, ha elvinnél hozzám, hogy ehessek?

– Elviszlek a lakásodra, hogy összepakolhassunk. Aztán visszamehetünk hozzám, és rendelhetünk valamit ebédre.

– Nem költözöm hozzád. Öt hónapom van, amíg Mogyoró megszületik. Utána megbeszélhetjük a dolgokat.

– Demi, ha azt akarod, hogy mindenkinek azt mondjam, hogy a baba az enyém, akkor össze kell költöznöd velem. Soha nem hagynám, hogy a nő, akit szeretek, máshol aludjon, amikor az én babámat várja.

– Ó, a francba! – nyög fel.

– Ez meg mit akar jelenteni?

– Kezdesz rámenőssé válni, Nolan. Túlságosan védelmező vagy, és nem ismered a határokat.

– Tessék? – úgy hátrálok meg, mintha valaki épp most pofozott volna meg.

– Várj csak... – előhúzza a telefonját, és megnyom néhány gombot, mielőtt csörgés tölti be a levegőt.

– Szia, hogy érzed magad? – Nessa hangja tölti be a kocsit.

– Egy kicsit jobban. De nem ezért hívlak. Nessa, mi történik, ha Nolan beleszeret valakibe?

– Uhh, olyan rámenőssé válik. Mindent elfelejt a határokról, és őrülten túlvédelmező. Az ember azt hinné, hogy valaki vérdíjat tűzött ki a lányra... miért?

– Mindkettőtöket utálom – morgom az orrom alatt. Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt, és duzzogva nézek, amikor Demi diadalmasan rám mosolyog.

– Már megint Nolant kínzod? –Nessa kuncog.

– El kellene mondanod neki! – suttogom. Tudom, hogy Demi fél, de Nessa ideges lesz, ha Demi túl sokáig vár azzal, hogy beavassa.

– Hé... nem lenne kedvetek Titannel átjönni Nolanhez ma este vacsorára? – A farmerján lévő lyukat piszkálja, kényelmetlenül érzi magát mindennel kapcsolatban.

– Ööö... persze. Mi a helyzet?

– Biztos akarok lenni benne, hogy Titan jól bánik veled, hogy tudjam, ha szét kell rúgnom a seggét – morgom, és próbálom elterelni Nessa figyelmét, hogy ne kezdjen el kérdéseket feltenni, amikre Demi nem áll készen válaszolni.

– Rendben. Hatra ott leszünk.

 

 

– Valamelyik bútor a tiéd? – vonom fel a szemöldökömet.

– Nem. Csak a ruhák és a cipők. Van néhány dolog a fürdőszobában, és az összes élelmiszerem... bár már rég nem voltam vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy nem sok kajám maradt – sóhajtva pillant körbe az aprócska lakásában.

– Oké. Elkezdem kihordani az összes ruhádat a szekrényből a kocsim hátsó ülésére. Örülök, hogy ma a terepjárót hoztam el.

Egy ölnyit kiviszek a kocsihoz, ő pedig elkezd mindent a ruhásszekrényéből szemeteszsákokba pakolni. Biztos vagyok benne, hogy Nessa majd felajánlja, hogy segít elpakolniDeminek. Ő már csak ilyen fantasztikus.

Miután Demi összes ruhája és cipője kikerült, megtölt egy dobozt az összes smink- és hajápolószerével. A dobozt a nappaliba rakja, és elkezd kotorászni a szekrényekben. A legtöbb élelmiszer, amit talál, régi vagy lejárt szavatosságú. Nem sokszor főz, és ritkán eszik otthon.

Amikor Demi a Kennedy's-ben dolgozik, csak bekap ott valamit enni. Ha szabadnapos, akkor velem eszik a fogadásunk miatt.

A végén egy kis doboznyi élelmiszert viszünk magunkkal, és egy nagy szemeteszsáknyi lejárt szavatosságú cuccot. Az összes edénye, evőeszköze és fazeka, ami nála van, szemét.

Karcosak és hiányzik a teflon az összes fazékról és serpenyőről. A legtöbb edény csorba vagy repedezett volt, és az evőeszközök sem illettek egymáshoz. Nálam több van, mint amennyire szükségünk van, és az enyémek szépek.

– Mi van még? – Megállok az apró konyha ajtajában, és letörlöm az izzadságot a homlokomról. – Pokolian párás odakint. Azt hiszem, vihar közeleg.

– Csak ez a doboz. A többi szemét.

– Szomorú vagy, hogy elmész innen? – kinyújtom a kezem, és talpra segítem Demit.

– Egyáltalán nem – kacag fel. – Ha valaha is hiányozna, leülök pár órára a szekrényedben, és biztos vagyok benne, hogy jobban fogom érezni magam.

– Utálom ezt a helyet. Nagyon örülök, hogy velem leszel, és nem kell többé aggódnom a biztonságod miatt.

– Milyen gyakran aggódtál értem a múltban? – felvonja a szemöldökét.

– Minden átkozott éjszaka – morgom, és megragadom egy szenvedélyes csókra.

 

 

Amint hazaérünk, segítek Deminek bepakolni az összes ruháját és cipőjét a szekrényembe. Mindössze húsz percig tart, utána levezetem a nappaliba.

– Szóval, beszéljünk a boltban történt mini-összeomlásodról – rántom a karjaimba Demit, és gyengéden megpuszilom a nyakát. A másodperc töredékére megfeszül, mielőtt hozzám simulna.

– Folyton elfelejtem, hogy ténylegesen ezt csináljuk, és már nem is olyan kínos – a mellkasomra hajtja a fejét, és mintákat kezd rajzolni rá.

– Azt hiszem, gyakrabban kell majd megmutatnom, mennyire szeretlek... Nos, most pedig foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel...

Felkapom a telefonomat a dohányzóasztalról, és megnyitom az sms-eket, amiket Demi küldött nekem korábban. Kicsit lejjebb csúszva a kanapén, felrakom a lábam a dohányzóasztalra, és kényelembe helyezem magam ehhez a hosszú beszélgetéshez.

– Mit fogsz csinálni, amikor megszületik a baba? Úgy fogod szeretni, mintha ő lenne a legfontosabb dolog az életedben. Ki fog rá vigyázni? Mi fogunk. Majd kitaláljuk, hogy mit tegyünk, ha egyikünk nem tud, de fogadok, hogy egy egész csapatnyi ember lesz, akik több mint hajlandóak lesznek segíteni.

– Nem, nem fogunk. Az emberek megállás nélkül ítélkezni fognak felettünk.

– Ne aggódj amiatt, hogy mások mit gondolnak, Dems! A véleményüket éppúgy nem tudod megváltoztatni, mint ahogy az időjárást sem. Következő kérdés...Mi lesz a neve? Nos, nem tudom, te hogy vagy vele, de én a NolanKade Thomasra szavazok.

– Azt akarod, hogy rólad nevezzem el a gyerekemet? – vonja fel a szemöldökét.

– Okos vagyok, ördögien jóképű és a legnagyszerűbb férfi, akit ismersz. Szerintem a Nolan remek választás... Kinek a nevét írod be az anyakönyvi kivonatába apaként? Még egyszer mondom, én elfogult vagyok a Nolan Thomas mellett, de elég biztos vagyok benne, hogy ha az én nevem kerül rá, az illegális, mivel valójában nem én vagyok az apa. Akkor örökbe kell fogadnom Mogyorót – vonom meg a vállamat.

– Nolan... Tényleg biztos vagy ebben?

– Erre nem fogok válaszolni. Már tudod, hogy mit érzek. És végül, hogyan fogod fizetni a számláidat, miközben nem dolgozol, miután megszülted őt?Ez a legegyszerűbb kérdés az összes közül, kicsim. Itt fogsz élni, és én fogok gondoskodni rólad. Ha nem akarsz dolgozni, miután a kis Nolie megszületik, akkor lehetsz főállású anya. Nagyon örülnék neki.

– Biztos, hogy egy egyedülálló anyával akarsz lenni? Sokkal jobbat is találhatnál, mint én – forgatja Demi a gyűrűt a jobb gyűrűsujján. Évekkel ezelőtt kapta tőlem ajándékba. Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna nélküle.

A kezére koncentrál. Kerüli, hogy találkozzon a tekintetünk, és én megértem. Tényleg megértem. Nehéz felismerni a saját értékünket, különösen ilyen időkben.

Hogy kényelmesebbé tegyem a helyzetét, megfordítom az asztalt, és átveszem a szokását.

Nolan: Kedves Vesztes, szerelmes vagyok a legjobb barátomba, és ötéves korom óta az vagyok. Ő a legfontosabb ember az életemben, és bármit megtennék érte. Azt akarom, hogy az életemben legyen, az ágyamban, a karjaimban. A sajátomként akarom felnevelni a fiát, és nem hagyom, hogy bárki más azt higgye, hogy a sajátjaként tarthat rá igényt.

Demi: Kedves Vesztes, te őrült vagy, és valószínűleg pszichiátriaiára kellene kerülnöd.

Lassú vigyor terül szét az ajkaimon, amikor elolvasom a válaszát. Még mindig nem hajlandó rám nézni, de nem baj. Beszél hozzám, és tudom, hogy SMS-ben sokkal valószínűbb, hogy őszinte lesz...még akkor is, ha pont mellettem ül.

Nolan: Megőrültem. Megőrülök érted.

Demi: Találhatnál magadnak jobbat is.

Nolan: Valószínűleg.

Amint elolvassa a szöveget, tekintete az enyémre siklik. Többször a mellkasomra csap, mire sikerül megragadnom a kezét, és ismét a mellkasomra húznom. Kuncogok, ahogy küzd a szorításom ellen, de végül enged, és hozzám simul.

– Nem érdekel, hogy találhatnék-e jobbat. Nem érdekel, hogy megkaphatnám-e a világ bármelyik nőjét. Te vagy az egyetlen, akit akarok.

A fejét a kezembe fogva az ajkaimat az övéhez tapasztom. Lassan mozdulva, érzékienmegcsókolom. Demivégigsimít a hajamon az ujjaival, és elmélyíti a csókot. A nyelve harcot vív az enyémmel. Ízlelgetjük egymást. Kóstoljuk. És elveszünk abban, milyen érzés engedni a vágyainknak, amiket már régóta érzünk.

Demi addig mozog, amíg az ölembe nem kerül. A kezei végig járják a vállamat és a mellkasomat. Kirántja a hajgumit a hajamból, és hagyja, hogy a tincsek lehulljanak. Évek óta arról álmodom, hogy Demi kezei végig simítanak rajtam. Az álmaimat össze sem lehet hasonlítani azzal, amilyen érzés volt ezt a nőt a valóságban magamon érezni.

Becsúsztatom a kezem a pólója alá, és megragadom a derekát. A hüvelykujjaimmal végig simítok a bőrén, és a pici babára gondolok, aki a hasában növekszik. Demi sokkal csodálatosabb, mint amennyire valaha is rá fog jönni.

– Itt vagyunk! –Nessa hangja olyan, mintha egy vödör jeges vizet öntenének a fejünkre.

Demi kapkodva igyekszik leszállni rólam, és közben majdnem háromszor is elesik.

– Nyugodj meg, Röppentyű! Nem akarom, hogy bajod essen!

– Nem láthatnak minket, Nolan! – sziszeg az orra alatt.

– Elmondod neki, hogy én vagyok a gyereked apja, de nem akarod, hogy lássa, ahogy csókolózunk? Jól van. Biztos vagyok benne, hogy ezt el is fogja hinni – forgatom a szemem.

– Mi folyik itt? – Nessa tétován, bizonytalanul lép be a nappaliba.

– Terhes vagyok – böki ki Demi, mielőtt válaszolhatnék.

– Igen, oké, persze – Nessa a szemét forgatja, majd helyet foglal a velünk szemben lévő kanapén. Titan mellé telepszik, és átkarolja a vállát. – Mi lesz a vacsora?

– Arra gondoltam, hogy rendelnék kaját. Mit szeretnél, Demi?

– Kínai? – az alsó ajkát rágcsálva felnéz rám.

– Sushi? – Nessa elmosolyodik. A sushi megszállottja.

– Sushit ne! – mondjuk Demi és én is egyszerre.

– Ti ketten ma nem vagytok viccesek! – Nessa keresztbe fonta a karját a mellkasán.

– A pizza mindig jó – vonja meg Titan a vállát.

– Oké, komolyan, mi folyik itt? – szegezi ránk Nessa a tekintetét.

– Demimár mondta neked. Terhes – Beletúrok a hajamba, és várom, hogy Nessakitörjön.

– Nem vagy az! Ugyan már, nem egy szaros randit akarok megúszni. Ugyanezt csinálta, amikor a sushi kiszállítóval randiztam – mondja NessaTitannek.

– Ember, mi is volt a neve... mindegy, mondd el, mi folyik itt valójában!

– Pisilnem kell – Demi feláll, és kisiet a szobából. Elkapom a könnyeket a szemében, mielőtt eltűnik a szemem elől.

– Nolan? – Nessa tekintete a folyosón marad, amelyen Demi az imént ment.

– Terhes, Nessy. Meg van rémülve, és eléggé túl van terhelve – összefonom a karjaimat a mellkasomon, és úgy érzem, jobban védem Demit, mint valaha.

– A francba... Mennem kéne, hogy beszéljek vele – Nessa elkezd felállni, de Titan megállítja.

– Na, hadd foglalkozzak vele én. Te maradj és beszélj Nolannel... Hol van a mosdó?

Titan és Demi az elmúlt hetekben egyre közelebb kerültek egymáshoz. Imádják egymást ugratni, és Titan úgy tűri a szarságait, mint egy bajnok. Szerintem rájött, hogy velünk együtt el kell viselnie a megpróbáltatásokat, mert Nessa sosem lesz boldog egy olyan férfival, aki nem fogad el engem és Demit.

– Csak várj a lépcső alján! Kétlem, hogy tényleg a fürdőszobában van. Lefogadom, hogy fent van a szobámban, és a díványon fekszik. Imádja.

Sóhajtok, és hagyom, hogy a fejem a kanapénak dőljön.

 

 

Huszonegyedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: SkyBright

 

Nem a mosdóba megyek. Egyenesen Nolan szobájába indulok, és összekuporodom a díványon. Miután kényelmesen elhelyezkedtem, kibámulok az ablakon, és figyelem, ahogy az esőcseppek hullani kezdenek a sötét égboltból. Nolannek igaza volt, nagy vihar közeledik.

Nessa nem hitte el, hogy tényleg terhes vagyok. Bizonyos mértékig megértem, de ez frusztráló. Azt hiszi, hogy nem leszek jó anya? Azt hiszi, nevetséges, hogy egyáltalán megpróbálom?

Egyik kétség a másik után árasztja el az elmémet, amíg már csak erre tudok gondolni. Hogy fog ez valaha is működni? Talán az lenne a legjobb neki, ha örökbe adnám a gyerekemet... de én nem akarom. Nem vagyok benne biztos, hogy együtt tudnék élni azzal a tudattal, hogy van odakint egy pici emberke, aki az enyém, de nem láthatom, nem beszélhetek vele.

– Hé! – vonja el a figyelmemet az esőről Titan mély hangja, és az ajtó felé irányítja.

– Hé, mit keresel itt fent?

– Hát, pisilnem kellett, de ez nem úgy néz ki mintha a fürdőszoba lenne. – Vigyorogva nekitámaszkodik az ajtófélfának.

– Arra van. – A fürdőszobára mutatok, és visszaterelem a tekintetemet a Nolan háza mögötti erdőre.

– Elmondanád, miért vagy zaklatott? – Titanlecsüccsen mellém, és velem együtt kukucskál kifelé az ablakon.

– Ráfoghatom a hormonokra?

– Igen, de arra is foghatod, hogy a legjobb barátnőd nem hitt neked, amikor az életed épp most fordult fel a feje tetejére. – Megvonja a vállát. – Értem én, Demi. De tudod, hogy Nessa nem akart megbántani téged. Csak sokkolta a dolog... Hány terhességi tesztet csináltál, mielőtt elhitted, hogy tényleg terhes vagy?

– Tizenötöt – suttogom.

– Szent szar... én maximum ötre számítottam! Hű, bocsánat! Szükségem lesz egy percre... Mennyi ideig tartott? Úgy értem, meg kellett inni vagy egy liter vizet?

– Tényleg! Te most erre koncentrálsz? Egy rohadt pohárba pisiltem, Titan! Csak belemártottam minden egyes tesztet a pisibe.

– Nehéz egy pohárba pisilni? Úgy értem, hogyan kell célozni? – A szemöldöke összehúzódik, és úgy néz ki, mint aki nagyon igyekszik rájönni erre.

– Hála Istennek, hogy aranyos vagy. Nem vagyok benne biztos, hogy sok más előnyöd van.

– Hé, én most a te oldaladon állok! Ne légy gonosz velem... adj Nessának egy esélyt, hogy megszokja ezt a bombát, amit most dobtál le rá! Tudod, hogy minden lépésnél ott lesz melletted.

– Tudom. Csak még mindig szoknom kell a gondolatot. Nehéz.

– Menjünk vissza, és beszéljünk velük. – Feláll a díványról, és felém nyújtja a kezét.

– Azt hittem, pisilned kell.

– Nem, csak kellett egy ürügy, hogy megkeresselek.

– Kösz, Titan!

– Bármikor, drágám!

 

 

Nolan öt doboz kínai ételt tesz az asztal közepére, és mindannyiunknak ad egy-egy tányért.

Mindenki azt vesz el, amit akar, és leülünk a székünkre.

– Beszélhetnénk most erről? Annyi kérdésem van! – Nessa gyakorlatilag ugrál a székében.

– Igen. Essünk túl rajta. – Intek neki, hogy folytassa.

– Hurrá! – sikítja, és tapsikol a kezeivel. – Hol tartasz?

– Tizennyolc hetes vagyok.

– Szent szar! Mikor tudtad meg, hogy terhes vagy?

– Tegnap.

– Megkérdezném, hogyhogy nem tudtad hamarabb, de még csak pocakod sincs, és tudom, hogy milyen rendszertelen a ciklusod.

– Fúj, én itt eszem! – nyögte ki Titan.

– Szokj hozzá, ember! Ez egy normális beszélgetés vacsora közben nekik. – Nolan beleharap a tso csirkéjébe.

– Tudod már, hogy mi lesz?

– Ez egy baba – forgatja Nolan a szemét. – Megdöbbentem, amikor az orvos azt mondta, hogy nem kiskutya. Egy percig tényleg izgatott voltam.

– Mi a fene, Demi! Hagytad, hogy Nolan veled menjen?

– Ő kért időpontot. Nem igazán tudtam otthagyni őt. – Megvonom a vállam, mert tudom, hogy Nessa valószínűleg mérges lesz, hogy nem neki mondtam el először.

– Ki az apa? – kérdezi Nessa lassan. Mintha nem is akarná feltenni a kérdést.

A tekintetem Nolanre vándorol, és tétovázom. Ha mindenkinek azt mondom, hogy a baba az övé, nincs visszaút. Egy-két év múlva nem mondhatjuk azt, hogy "vicceltem, ez valójában Jeremy gyereke!". Nolan aprót bólint, tudtomra adva, hogy ő is ezt akarja.

– Nolané – suttogom, miközben könnybe lábad a szemem.

– Hűha! Micsoda? – Nessa szemei tányérnyira kerekednek, miközben úgy bámul ránk, mint egy szarvas a reflektorok fényében.

– Mindig is azt mondtad, hogy összetartozunk – vonja meg Nolan a vállát. – Végre elmondtam neki, hogy kiskorunk óta szerelmes vagyok belé.

– Azt hiszem, sírni fogok – legyezi Nessa az arcát, próbálja felszárítani a szemébe gyűlő könnyeket.

– Sírni fognak? Úgy néznek ki, mintha mindketten sírni akarnának! – Titán figyelme köztem és Nessa között ingadozik.

– Haver, majd te is hozzászoksz ehhez. A sírás normális dolog. Csak dőlj hátra, és élvezd, hogy nem valami olyasmi miatt sírnak, amit te tettél – intette le Nolan.

– Választottatok már nevet? – Nessa a plafont bámulja, és olyan gyorsan pislog, ahogy csak tud.

– Még nem – rázza meg Nolan a fejét. – Ez az egész még nagyon új.

– Azt hiszem, én választottam egy nevet… – Felnézek Nolanre, és egy kicsit még jobban beleszeretek, amikor annyi szeretettel és ragaszkodással néz le rám.