31.-32.-33. Fejezet

 

Harmincegyedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Alicia

 

Nolan és én közelebb kerültünk egymáshoz az elmúlt egy hónapban, mint bármikor korábban. Dolgoztunk a félelmén, hogy csak a biztonság miatt vagyok vele, és az én félelmemen, hogy elhagy. Nem hozta fel a baba nevét, én pedig békén hagytam. Nem mintha ma kellene nevet választanunk. Megvárhatjuk, amíg megszületik, és majd akkor.

Ma reggel dolgoztam egy kicsit a butikban, és befejeztem a férfi részleg berendezését. Tudom, hogy Titan ma este meg akarja mutatni Nessának a részleget, és meg szeretné kérni a kezét. El sem hiszem, hogy egybekelnek! Annyira izgatott vagyok, hogy Nessa megkapja mindazt, amiről valaha is álmodott, és én is.

Most haladtam meg a harminckettedik hetet, és elfáradtam. Úgy érzem, mintha már állandóan kimerült lennék. Annyira örülök, hogy Nolan meggyőzött, hogy adjam fel a Kennedy’s-ben betöltött állásomat. Egészen biztos vagyok benne, hogy a nap végére a halálomon lennék, ha még mindig két munkahelyen próbálnék dolgozni.

– Szundíthatok egyet? – érdeklődöm. Addig fordítom a nyakam az anyósülésen, amíg Nolan szemébe nem nézek.

– Még nem! Elviszlek ebédelni.

– Taco lesz? – vonom fel a szemöldököm kérdőn, és egy kicsit felélénkülök.

– Esküdni mertem volna, hogy tacót fogsz kérni! – vigyorog Nolan, és megrázza a fejét.

– De most komolyan, tényleg azt eszünk? Ez fontos!

– Azt hiszem, lehet ott kapni tacót is.

– Hát... nem mehetnénk el valahová, ahol tudjuk, hogy árulnak tacót? Annak több értelme lenne.

– Nem!

– Titkolsz valamit!

– Kedves Vesztes, próbálom meglepni a barátnőmet, de túlságosan kiidegel, hogy hagyja, hogy elvigyem ebédelni. Hogyan járjak el?

– Kedves Vesztes, húzódj félre, és dobjál be egy italt! A csaj jobban szeret téged, mint a tacót, úgyhogy tuti, hogy örülne annak is, ha előtte bekaphatna valamit.

– Kis huncut – Nolanhátraveti a fejét, és felnevet.

– Ez most nemnek vegyem? – bigyesztemle a szám.

– Ez egy adj egy kurva percet, hogy találjak egy helyet, ahol félreállhatok! – kapcsolja be az elakadásjelzőt, és lehúzódik az út szélére.

Nolan csak nemrég kezdte a nagy terepjáróját vezetni. Azt mondja, a kis sportautója nagyon alacsony, és nincs elég hely benne. Vitatkoztam vele, de most nem utálom a plusz helyet. Ha az autósülés alapja nem a hátsó ülés közepén lenne, még több helyünk lenne.

Nolan bemászik hátra, majd lecsúsztatja a farmerját és a bokszeralsóját. Megveregeti az ölét, és várja, hogy bemásszak mellé a kocsi hátsó ülésére.

Nem vesztegetem az időt, felhúzom a szoknyámat a derekam köré, és ráereszkedek a kemény farkára. Egy gyors menet a kocsi hátsó ülésén… pontosan erre van szükségem.

 

 

– Meglepetés! – tör ki a helyiségben az éljenzés, amikor Nolan és én belépünk az ajtón. Meglepetten pislogok, képtelen vagyok feldolgozni, mi a csuda történik.

– Gratulálok, édesem! – ölel meg Mrs. Thomas, Nolan anyukája. – Mindig is reménykedtem benne, hogy ti ketten egymás mellett fogtok kikötni. Amióta az eszemet tudom, beléd van habarodva.

– Köszönöm, Mrs. Thomas! Azt hiszem, én is ugyanolyan régóta a megszállottja vagyok.

– Ó, légy szíves! Hívj Marynek, vagy anyának, vagy nagymamának!

– Itt van a második lányom! – mondja Mrs. Thomas, és Nessa anyukája a karjaimba veti magát.

– De én vagyok a kedvenced, ugye?

– Pszt, erről ne szólj Nessának!

– Ó, Vanessa hallotta, és nem örül neki. De hagyom, mert amint elkezdek én is szülni, újra én leszek a kedvenced – karolja át Nessa a derekamat.

– Nem kellett volna ez a nagy felhajtás! –Körbefordulok a szobában az összes barátunk, családtagunk és munkatársunk felé.

– Nem mi voltunk! – fintorog rám Nessa. – Az egészet Nolan csinálta.

– Micsodaaa? – fordulok felé, hogy megkeressem, de már eltűnt.

– Később visszajön, kedves! Ebédeljünk, aztán elkezdhetjük kibontani az ajándékokat. Azt csiripelte egy kismadár, hogy szereted a tacót – kísér Mary mosolyogva egy asztalhoz.

Nolan megtervezte az egész köszöntést, és az étteremben felállíttatott nekem egy taco-bárt. Ez a legédesebb dolog, amit valaha is tettek értem. Nem hiszem, hogy kívánhatnék ennél gondoskodóbb férfit az életemben.

Kennedy, Patrick, Kingsley és egy csomó más barátom is itt van. Őszintén szólva, fogalmam sincs, honnan tudta Nolan, hogy mindannyiukat meg szeretném hívni.

A kaja csodálatos, a társaság még jobb, de Nolan mindennél jobban hiányzik. Furi, hogy nem lehet itt.

A fincsi ebéd után kénytelen vagyok egyik ajándékot a másik után kibontani. Nolan babának soha nem lesz szüksége egyetlen neki vásárolt dologra sem. Ő lesz a legjobban öltözött baba, és az összes többi baba irigykedni fog a menő játékaira.

– Atyaég! Ha tudtam volna, hogy ennyi ingyen holmit kapunk, hamarabb felcsináltalak volna – mondja Nolan vigyorogva és körbenéz a teremben. Csak akkor bukkant fel újra, amikor az emberek már kezdtek távozni.

– Van még egy ajándékom, de azt kettőtöknek szántam – mondja Mary, majd felemel egy cipősdoboz méretű holmit, és leteszi elém az asztalra. – Átnéztem néhány dobozt, és erre bukkantam. Gondoltam, örülnétek neki.

Feltépem a csomagolást, és nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Benne van az összes Kedves Vesztes levél, amit Nolannek írtam az évek során.

– Nem hiszem el, hogy mindet megtartottad! Alig várom, hogy újra átolvassam őket.

– Dehogyis, ezek az enyémek! Nem akarnám, hogy megsemmisítsd őket! – kapja ki Nolan a kezemből a dobozt, és a hóna alá dugja.

– Vigyázok rájuk! Csak el szeretném őket olvasni.

– Akkor talán meg kellett volna tartanod azokat, amiket én küldtem neked – szegi fel Nolan az állát, és kivonul a terepjáróhoz. Pár perc múlva visszajön, hogy összeszedje a többi ajándékot is, majd megtöltsea kocsit velük.

Mindenki egy kicsit megőrült, így szinte biztos vagyok benne, hogy mindent megkaptam, amit szerettünk volna. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Kennedy is eljött, pedig holnapra van kiírva. Patrickis annyira izgatott volt, hogy itt lehet. Azt mondta, hogy őt sosem hívják meg partikra, és ez nem fair. Hordáromként cipelte utánam az ajándékokat. Minden pillanatát élvezte.

Amint hazaérünk, Nolan felkísér a gyerekszobába, és leültet a nagy fotelbe, miközben behordja az összes ajándékot. Megmutatom neki, hogy mit hova tegyen, és hamarosan a gyerekszoba is be van rendezve.

– Van itt még egy ajándék a számodra – mondja Nolan, majd elővesz egy dobozt a szekrényből, és odahozza hozzám.

Odébb csúszok, hogy leülhessen mellém, és gyorsan letépem a csomagolópapírt az ajándékáról. Könnyek tolulnak a szemembe, amikor rábukkanok a kis rugdalózóra, amit folyton nézegettem, amikor a bababoltban voltunk.

– Megvetted?

– Meg hát. Tetszett neked... Arra gondoltam, hogy Mogyoró talán felvehetné az első... családi fotónkon – vakarta meg Nolan a tarkóját.

– Csodálatos vagy! Szeretlek, Nolie... Gyere velem! Szeretnék mutatni neked valamit.

Magam után húzom a gardróbszobánkhoz. Egy cipősdobozra mutatok a padlón, ami a többi cipősdoboz közé van sorakoztatva. Nolan összevonja a szemöldökét, de megragadja, és követ vissza az ágyunkhoz. Kényelembe helyezem magam, leemelem a fedelet, és megmutatom neki a számtalan Kedves Vesztes levelet, amit az évek során összegyűjtöttem. Minden egyes levél, amit nekem írt, ebben a dobozban van.

– Nem mondod! Megtartottad őket?

– Persze, hogy meg. A kapcsolatunk minden részletére emlékezni akartam. Néhány hetet a leveleid segítettek átvészelni. Nem tudtam megválni tőlük, bármi is történt.

– Imádnivaló vagy! Olvassunk el először egyet a tiédből – mutat a dobozok felé.

– Oké – nyögöm, és kiveszek a dobozából egy levelet, amit Nolannek írtam.

– Kedves Vesztes, Bobby Johnson egy seggfej. Azt mondta, hogy ma fura szagom volt. Ez a hülye rózsaillatú dezodor miatt van, amit anyám vett nekem. Olyan szagom van tőle, mint egy vénasszonynak.

Nolanhátraveti a fejét és elröhinti magát. Rácsapok, de még mindig nem hagyja abba.

– Ó, basszus! Erre emlékszem! Olyan büdös volt. Nem azért vettem neked dezodort a fűnyírásra kapott pénzemből, hogy ne legyen banyaszagod?

– Igen. Nagyra értékeltem. Te jössz!

– Kedves Vesztes – köszörüli meg a torkát Nolan–, Carrie Smith egy ronda szipirtyó. Azt mondta, hogy a hosszú hajam miatt úgy nézek ki, mint egy csaj. Mondtam neki, hogy legalább egyikünk úgy néz ki, mint egy csaj. Elmondta a tanárnőnek, és most egy hétig elzárásom van.Micsoda ronda szipirtyó!

– Ááh, borzasztó volt. Mindig annyi bajba keveredtem miatta.

– Micsoda ronda szipirtyó – komorult el Nolan, mire én röhögésben török ki. – Te következel!

– Kedves Vesztes, miért gondolják a pasik, hogy hozzányúlhatnak a seggemhez? Tudom, hogy szép. Egész életemben végigkísérte az életemet. Ez nem jelenti azt, hogy hozzá kell nyúlni. Azt hiszem, jobban tetszett, amikor Bobby Johnson úgy gondolta, hogy olyan szagom van, mint egy vénasszonynak, és távol maradt tőlem... Várj...Bobbyt nem verték meg? Nolan! Megverted Bobbyt, mert hozzáért a fenekemhez?

– Az a fasz megérdemelte. Fejezd be a levelet! – mondja, és int, hogy folytassam.

– Köszönöm, hogy eljöttél velem báli ruhát vásárolni. Tényleg nem kellett volna rám költened az összes spórolt pénzedet. Te vagy a legjobb... El is felejtettem, hogy te vetted nekem a báli ruhámat.

– Igen, aztán JerryMorrisszal mentél – morogja az orra alatt.

– Te nem kérdeztél meg!

– Eljöttél volna velem, ha megkérdezlek? – vonja fel a szemöldökét.

– Igen. Reméltem, hogy megkérdezed. Úgy vártam rá. A pokolba is, összetörtem volna Jerry szívét, és nem mentem volna vele, ha megkérdezed.

– A picsába... Úgy érzem, hogy az élet sokkal másképp alakul, ha megkérlek, kísérj el.

– Akkor... Te lennél a soros – suttogom, nem akarok belemenni ebbe a lehetőségbe.

– Kedves Vesztes, néha elgondolkodom, milyen lenne, ha nem te lennél a legjobb barátom. Mielőtt kiakadnál, nem azt mondom, hogy ezt szeretném. Csak azt gondolom, hogy a dolgok teljesen másképp alakultak volna. De aztán eszembe jut, milyen szaga van a fiúöltözőnek, és azt hiszem, inkább megtartanám a két legjobb barátnőmet. Neked valamivel jobb illatod van... ha nem rózsás dezodor van rajtad... egyébkéntcsak azaz öltözőszag marad.

– Megbántad, hogy te vagy a legjobb barátom? – nézek fel rá.

– Életem minden egyes napján – suttogja Nolan.

– Mi a franc! – térdelek fel, majd fogok egy párnát, hogy képen töröljem vele.

– Áú! Demi, hagyd abba! Basszus! – takarja el a fejét, miközben folytatom a támadást. Amikor megunja az ütlegelést, gyakorlatilag az ágyra dönt, és a fejem fölé szegezi a karjaimat. Valahogy közben ügyel arra is, hogy soha ne nyomja meg a babát.

– Nem hiszem el, hogy ezt mondtad! Te egy ilyen...hogy te mekkora seggfej vagy!

– Seggfej, mi? Tényleg ez a legjobb, amit tudsz? Huszonhat éves vagy, nem tizenkettő – Nolan a mellkasomra hajtja a fejét, és mély kuncogást ereszt meg.

Megpróbálom kirántani a csuklómat a szorításából, és bár először nem engedi, néhány pillanat múlva végül elereszt. Kirántom a gumit a hajából, és végigsimítom az ujjaimat rajta. Játszom a selymes tincsekkel, esküszöm, neki van a legjobb haja a világon. Olyan sűrű és puha. Kétségkívül szebb haja van, mint nekem.

– Sajnálom, hogy te vagy a legjobb barátom, mert ez megakadályozott abban, hogy rád mozduljak. Ha csak valami random lány, vagy akár Nessa barátnője lettél volna, úgy mentem volna utánad, mint egy elveszett kiskutya. Bármit megtettem volna, hogy rávegyelek, hogy randizz velem!

– Azt hiszed, randiztam volna veled?

– Minden szarra rávettelek volna! Esélyed sem lett volna – mondja Nolan, majd a mellkasomra támasztja az állát, és felnéz rám.

– Még mindig nincs esélyem – felelem, majd végigsimítok az ujjbegyeimmel a halántékán, követem az állkapcsa vonalát. Végigkövetem az ajkait, és felnevetek, amikor majdnem elkapja az ujjaimat a fogával. – Mrs. NolanKade Thomas akarok lenni.

– Ó, ez az ajánlat már nem aktuális – tolja fel magát Nolan az ágyról, és eltűnik a fürdőszobában.

– Mi a faszt jelent az, hogy nem aktuális? Még mindig rajtam van a gyűrűd, seggfej!

– Ezen a ponton ez csak egy drága gyűrű. Nincs jelentősége – kukucskál ki a fürdőszobából, és megvonja a vállát.

– Nolan! Hozzád akarok menni feleségül!

– Akkor talán igent kellett volna mondanod, amikor megkértelek – motyogja a fogkefével a szájában.

– Most szórakozol velem? Már nem akarsz elvenni? – kérdem tőle. Az ágyon térdelek, és úgy bámulom Nolant, mintha ez lenne a legabszurdabb dolog a világon, mert kurvára az.

– Na, ezt nem mondtam, kicsim – feleli Nolan, visszatér az ágy szélére, és megsimogatja az arcom. Csokoládészín szemeiben szórakozás villan, amitől még dühösebb leszek.

– Nos, akarsz vagy nem akarsz elvenni?

– Ó, mindennél jobban szeretnélek feleségül venni, de most nem kérdezem meg.

– De én igent mondok!

– Nem mondhatsz igent egy olyan kérdésre, amit fel sem tettem! – mondta, és az orromra koppint. –Menjünk aludni! Holnap sok dolgunk lesz.

Nolan felmászik az ágyra, és bebújik a takaró alá. Megint meztelenül alszik, és nem mondhatom, hogy ellenezném. Megpaskolja maga mellett a matracot, én pedig frusztáltan felsóhajtok. Bár ez nem zavarja, csak egy kicsit erősebben megütögeti maga mellett a helyet. Az ágyra rogyok mellette, és a plafont bámulom, miközben düh forrong bennem.

– Fogadok, hogy Jerry Morris vagy Bobby Johnson megkérné a kezemet – dühöngök, és keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt.

– Ezt erősen kétlem – horkant fel Nolan nevetve.

– Aztán ugyan miért nem?

– Mert ők ketten már összeházasodtak.

 

Harminckettedik fejezet

 

Nolan

 

Fordította: Alicia

 

Hosszú nap volt ez a mai. Nagyrészt vitatkoztam a munkatársaimmal. Megpróbálni elmagyarázni, hogy hol csesztek el valamit, olyan, mintha egy kisgyereknek azt mondanám, hogy nem kaphat egy negyedik szelet tortát. Talán áldásnak kellene tekintenem ezt. Azt, hogy ezek az éretlen idióták, felkészítenek a gyerekvállalásra. Demi nagyon büszke lenne az igazi gyakorlatiasságomra.

– Tényleg az egész éjszakát az ágyban fogjuk tölteni? – kérdezi Demi, és onnan bámul rám, ahol a derekamon ül. Esküszöm, ez a kedvencem, amikor a közelemben van.

– Légyszi ne most! Fáradt vagyok – biggyesztem le a szám, és duzzogást színlelek.

– Jó. De megnézhetnénk a Meztelenül és félelemben-t?

– Nem tudom, miért vagy ennyire ráfüggve arra a sorozatra – nézek fel rá.

– Mert van egy új, hatvan napos kihívás! Háromszor ennyi ideig akarom látni, ahogy harcolnak.

– Kegyetlen csaj vagy.

– Nem vagyok az! – nevet rám.

Hirtelen melegnek és nedvesnek érzem a bőröm. Lenézek, és látom, hogy az ingem egy része valóban nedves. Összevonom a szemöldökömet, és felbámulok Demire.

– Te most rám pisiltél?

– Jajj! Nem tudom! Ez van velem egész nap! Nem érzem, hogy pisilnem kéne, de mintha szivárogna vagy ilyesmi.

– Ó, bakker! A francba…francba…a francba!

– Most meg miért aggódsz ennyire? Ez csak pisi. Steril. Lezuhanyozhatsz, én pedig kimosom az ingedet.

Felülök, és a tenyerembe fogom az arcát, mert tudom, hogy ki fog borulni.

– Kicsim, elfolyt a magzatvized. Be kell mennünk a kórházba!

– Nem! Az nem lehet! Még csak harminchat hetes vagyok. Holnap kellene mennem az orvoshoz. Utána pedig heti egyszer ellenőrzésre– feleli nyugodtan, szinte nevetve, de a pánik minden egyes mondattal egyre nő a hangjában. – Még túl korai, Nolan! Még egy hónap van hátra!

– Kicsim, figyelj rám... Tudom, hogy ez ijesztő, és nem így tervezted, de ha egész nap ez történik, akkor eléggé biztos vagyok benne, hogy folyik a magzatvíz.

– De ennek egy nagy adagnak kéne lennie, nem csak szivárgásnak – feleli. Akár a lábával is toporzékolhatna most. Imádnivaló, ahogy folyton elhúzza a kezemből az arcát.

– Tudom, de történhet lassan is, majdnem úgy, mint egy szivárgás. Össze van pakolva a táskád?

– Igen, de még nem vagyok kész. Nem tudnám csak keresztbe tenni a lábam, és nem engedni ki?

– Nem hiszem, hogy ez így működik. Gyerünk, mosakodjunk meg, és menjünk a kórházba!

Végigrohanok a házon, összeszedve minden cuccot, amit magunkkal akarunk vinni. Demihamarabb szül, és ez aggaszt.

Pontosan háromszor telefonálok. Egyet anyának, egyet Nessának, végül pedig az orvosnak.

– A kórházban találkozunk! Mindenképpen be kell jönnie, hogy megvizsgálják. Ha elfolyt a magzatvize, akkor a következő huszonnégy órában szülnie kell. Ha nincs magzatvíz a baba körül, az fertőzéseket és egyéb problémákat okozhat – mondja Dr. McLaren.

– Az oké, ha ilyen korán születik a baba?

– Szerintem rendben lesz. Valószínűleg néhány napra az újszülött intenzív osztályra kell majd kerülnie. Ne boruljon ki, mi minden olyan babát oda szoktunk vinni, akit szorosabban szemmel akarunk tartani. Tettem már oda teljesen kifejlett, ötkilós babákat, és tettem már oda kétkilós koraszülötteket is... Van egy olyan érzésem, hogy Demi azonban ki fog borulni.

– Ez nem kérdés... mindjárt ott leszünk.

Miután beültettem Demita kocsiba – természetesen egy törölközőre ültetve –, elindulunk a kórház felé. Kihagynám ezt a diskurzust, de szerintem jobban járunk, ha tudja, mi következik ezután.

– Dems, beszéltem Dr. McLarennel...– kezdek bele. Elmagyarázom, mit mondott a doki, és hogy ez csak amolyan szokásos óvintézkedés. Kívülről nyugodt marad, de látom, hogy jádezöld szemébe félelem és aggodalom kúszik.

Demi mindent megtesz, hogy összeszedje magát, de csak idő kérdése, hogy mikor törik össze.

 

 

– Demi... mióta vannak összehúzódásai? – kérdi Dr. McLaren, majd összevonja a szemöldökét, miközben a gépre bámul, amire rákötöttékDemit. Ez mutatja a baba szívritmusát és a fájásokat.

– Nincsenek igazi fájásaim – forgatja Demi a szemét. – A múltkor beszéltünk a BraxtonHicks-fájásokról. Ma reggel erősebbek lettek, és néha abbamarad, de azt mondta, ez normális. Bár sokkal jobban zavar, hogy sajog a derekam.

– Az összehúzódásai nagyon is valóságosak. Ez a baba érkezik, és szerintem valószínűleg hamarosan. Nézzük csak! – mondja Dr. McLaren, majd felhúz egy pár gumikesztyűt, és megvizsgáljaDemit. Amit egyáltalán nem értékelek. Az a terület csak az enyém. Kuncogva áll fel, és megrázza a fejét. –Bárcsak minden betegem olyan lenne, mint Ön, Demi. Tíz centiméterre van kitágulva. Azt hiszem, a kisfia egy órán belül megszületik.

Dr. McLaren és a bába elhagyják a szobát, és mióta itt vagyunk, először vagyunk egyedül. Szemtanúja vagyok az első repedésnek Demi tökéletesen felépített maszkján.

– Minden rendben lesz, kicsim! Itt vagyok veled! Biztonságban van, és minden rendben lesz!

– De a kicsi koraszülött. Mi van, ha baja lesz?

– Az orvos azt mondta, hogy teljesen rendbe fog jönni. Nagyrészt könnyű terhességed volt, és nincs okunk azt hinni, hogy bármi gond lesz... Döntöttél már a nevéről? – kérdezem, próbálom elterelni a figyelmét a baba miatti aggodalomról. Biztos vagyok benne, hogy én is eleget parázokmindkettőnk helyett.

– NolanKade Thomas Junior. Kade-nek akarom hívni.

– Tuti?

Bólint, miközben könnyek töltik meg a szemét. Átkarolom a nőt, akit szeretek, és csókot nyomok a fejére. A tekintetem folyamatosan a monitorra siklik. Nem tudom megállni, hogy ne ellenőrizzem a baba szívritmusát és a méhösszehúzódásokat.

– Szerintem a legcsodálatosabb férfi után kellene elnevezni, akit ismerek... Megváltoztathatom a középső nevét, ha nem akarod, hogy junior legyen...talánszeretnéd, hogy a saját húsod és véred legyen a te juniorod. A francba! Erre eddig nem is gondoltam!Válasszak más nevet?

– Nézz rám! – suttogom. Amint a tekintete találkozik az enyémmel, folytatom: – Megtiszteltetés lenne, ha ő lenne a juniorom. Nem érdekel, kinek a DNS-ével osztozik. Most már az enyém, és soha nem fogom visszaadni!Jeremy meg baszódjon meg! Ami engem illet, nem tarthat igényt Kade-re!

 

 

– Mi az? Mit akarsz? – sziszegi. Esküszöm, ha rajzfilmfigura lenne, most tüzet okádna.

– A másik Demit akarom! A kedveset, aki szeret engem. Azt, aki jóéjtpuszit adott nekem tegnap este – nyögöm, amikor újra halálos szorításba markolja a kezemet.

– Miért hagytad, hogy ez történjen velem?

– Szó szerint nem hagytam! Semmilyen módon nem vagyok felelős! Menj és nézz farkasszemet Jeremyvel!

Magától értetődik, hogy Demi összehúzódásai most már teljes erővel jelentkeznek. A szobában járkálva kirázom a kezem, amelyről meglehetősen biztos vagyok, hogy eltört. Elkövetem azt a hibát, hogy a matracra pillantok, és majdnem elhányom magam. Bárki is mondta, hogy a szülés egy csoda, és a legszebb dolog, amit valaha látott, nyilván nem volt szemtanúja annak, amit én látok.

– A francba... te borotválkoztál odalent?

– Igen! De miért kérdezed?

– Mert szőrszálakat látok! – Kirohanok a szobából, és végigcsúszok a folyosókon. Biztos vagyok benne, hogy úgy nézek ki, mint egy őrült. – Én látom a haját! Azt hiszem, jön a baba!

Nem várom meg, hogy hallotta-e valaki. Visszasietek a szobába, és éppen arra érek vissza, hogy Demiegy újabb halk nyögést ad ki. Meg kell hagyni, hogy egyszer sem jajdult fel. Sokat nyögdécsel, de ezekben nincs semmi szexi. Úgy hangzik, mintha lassú és fájdalmas haláltusát vívna.

– Oké, Demi! Azt hiszem, itt az ideje nyomni – adja ki Dr. McLaren az utasítást, veszi a köpenyét, és felhúz egy pár kesztyűt. Letérdel egy kerekes székre, és megnyom valami gombot, hogy leengedje az ágy alját.

A nővér megmutatja Deminek, hogyan helyezze el a lábát, és ő az egyik oldalra áll, míg én a másikra. Azt teszem, amit mondanak, és bátorítom, hogy nyomjon, amikor Dr. McLaren is mondja. Pontosan öt nyomásra van szükség, hogy megszülje Kade-et.

A nővér felkapja a babát és a lehető leggyorsabban megtisztítja. Az újszülött intenzív osztályos orvos megvizsgálja, mielőtt megerősíti, hogy Kade elég egészséges ahhoz, hogy egy ideig velünk maradjon. Több vizsgálatot kap majd, mint a legtöbb baba, de erős és egészséges.

– Tessék, apuka! – nyomja a nővér a karjaimba Kade-et, és esküszöm, hogy egy pillanat alatt beleszeretek.

– Szia, pajti! Minden alkalommal felforgatod az életünket, mi? – mondom a kicsinek. Gyengéden végigsimítok az ujjammal az arcán. – Menjünk, találkozzunk anyuval!

Az ágy szélére telepedve közelebb viszem Kade-et, hogy Demi láthassa, miközben rendbe teszik.

– Tökéletes! Biztos, hogy az enyém? – mondja Demi, arcán könnyek csorognak végig. Boldogabb, mint valaha láttam, de nem hiszem, hogy egyáltalán felfogta, mi a valóság.

– Ööö, igen. Láttam, ahogy kijött. Biztos vagyok benne, hogy a tiéd.

– Helyesen cselekszem, ugye?

– Hogy érted ezt? – nézek rá grimaszolva.

– Örökbe is adhattam volna. Adhattam volna neki egy jó életet egy jó családdal.

– Kicsim, egy kibaszottulfantasztikus életet fogunk neki biztosítani egy csodálatos családdal. Van egy anyukája és egy apukája, akik mindennél jobban szeretik a világon, és annyi családtag könyörög majd, hogy találkozhasson vele. Senki sem tud neki jobb életet adni, mint mi!

– Jó, mert én nem akarok lemondani róla!

– Én sem – nyomok egy puszit a feje búbjára. – Szeretnéd megfogni?

Olyan erősen bólogat, hogy nem tudom megállni, hogy ne kuncogjak. Kade-et a karjába helyezem, a saját karomat pedig a vállára rakom.

A nővér elkészíti az első családi fotónkat, és biztos vagyok benne, hogy ez az a kép, amely soha nem fog napvilágot látni. Kizárt, hogy Demi valaha is hagyná, hogy bárki is így lássa őt. De az én szemszögemből nézve ez a kép egy valóra vált álom.

 

Harmincharmadik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Alicia

 

Perceken belül, miután átvittek a szülészeti osztályon lévő szobámba, elárasztottak minket a látogatók. Nessa és Titan jönnek először. Őket Mary és David, Nolan szülei követik. Aztán Nessa szülei. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian itt ütöttek tanyát, miután mi a kórházba érkeztünk.

Eltartott egy darabig, mire ideértünk. Az intenzív osztály orvosa még egyszer megvizsgálta Kade-et, és úgy döntött, hogy elég egészséges ahhoz, hogy velünk maradjon. A nővérek kicsit gyakrabban fognak minket ellenőrizni, mint a többi babát, de ez nem baj. Csak azt akarom, hogy velem legyen.

– Ó, istenem! Olyan édes! – áradozik Nessa, miközben gügyög Kade-nek.

– Hivatalosan is választottatok már nevet? – néz rá TitanNolanre.

– NolanKade Thomas Junior – mosolyog az előbbi a legjobb barátjára.

– Kade-nek fogjuk hívni – teszem hozzá.

A Kade-et körbeadják, miközben ő mélyen alszik. Mindenki azonnal beleszeret, és tudom, hogy jól döntöttem. Nolannek igaza van, a legszebb életet fogjuk neki adni.

– Szerinted kire hasonlít jobban, Demire vagy Nolanre? – néz fel Nessa a szüleire, valamint Maryre és Davidre.

– Szerintem Demire hasonlít – vigyorog rám David. Ő lesz a legjobb após és nagypapa. Mindig is olyan aktívan részt vett Nolan életében, és gyakorlatilag az apukám volt.

– Nem tudom, sok Nolant látok benne – kotyog közbe Nessa anyukája, Beth. – Azt hiszem, még mindig megvan a telefonomon a kép, amire gondolok – teszi hozzá, majd dühösen lapozgatni kezdi a milliónyi fotói között. Nem lepődnék meg, ha a felükön Nolan és én lennénk.

– Szerintem Kade tökéletes elegye kettőtöknek – villant egy mosolyt Nessa, mielőtt visszafordítja a figyelmét a babára.

Titan felvonja a szemöldökét, és Nolanre mosolyog. Ő kuncog, és a fejét ingatja. Van egy olyan érzésem, hogy Titan pontosan tudja, mi folyik itt, de elég jó barátja Nolannek ahhoz, hogy befogja a száját. Ami engem illet, épp most szerzett magának pirospontokat. Egyáltalán nem hibáztatnám, ha elmondta volna Nessának, de az a tény, hogy nem tette, mutatja, mennyire hűséges Nolanhez. Ez sokat elmond a jelleméről. Annyira örülök, hogy Nessa megtalálta a Titant. Megérdemli, hogy egy jó ember legyen mellette.

– Megtaláltam! – kiáltja Beth, felugorva a székből.

Megijeszti Kade-et, amitől az felsír. Nem nyugszik meg, amíg vissza nem kerül a karjaimba, és nem bújik közelebb hozzám. Egészen biztos vagyok benne, hogy éhes, de nem fogom mindenki előtt elővenni a melleimet.

Beth suttogásra halkítja a hangját, és körbeadja a telefonját.

– Ez Nolan volt, körülbelül egyhetes korában. Nézzétek, mennyire hasonlítanak egymásra!

Amikor a telefon végre eljut hozzám, az állam leesik, és a szemöldököm megcsókolja a hajvonalamat. Nem viccel. Kade ugyanúgy néz ki, mint Nolan. Hogy a fenébe történhetett ez?

Kade egy kicsit mélyebbre bújik, és kinyitja a száját. A fejét ide-oda mozgatja, és nyöszörög, mintha éhes lenne.

– Jól van, húzzátok ki a seggeteket, hogy anyuci elővegye a cicijeit és megetethesse a fiamat! – tereli Nolan a népet az ajtóhoz.

– Olyan jól bánsz a szavakkal! Nem is értem, Demi hogy nem esett a lábaid elé, és nem könyörgött neked, hogy teherbe ejtsd már évekkel ezelőtt – jegyzi meg Mary és a szemét forgatja a fiára. Egy puszit nyom az arcára, aztán elköszön.

Aztán először maradunk kettesben, mint család.

Kade gond nélkül szopizni kezd. Még nem tudjuk, hogy kiegészítjük-e tápszerrel, hogy kicsit gyorsabban hízzon, de tervezzük, hogy megnézzük, hol tart a vércukorszintje. Dr. McLaren azt mondta, hogy a legnagyobb dolog, amire figyelnünk kell, a súlya, a vércukorszintje és hogy besárgul-e.

Nolan az ágy szélére ül, és amint odébb csúszok, lefekszik mellém. Egyik karját a nyakam alá csúsztatja, amíg a fejemet rá nem hajtom, hogy kicsit közelebb bújhassunk egymáshoz. Gyengéden oldalra fésüli Kade haját, mintha csak formázni próbálná.

– Szerencsés fiú! Bármit megadnék, ha most helyet cserélhetnék vele! – sóhajtja Nolan, és a melleimet bámulja.

– Nolan!

– Mi van? Én csak őszinte vagyok! Azok a dolgok egy ideig nem lesznek elérhetőek számomra, és nem hiszem, hogy ez fair lenne... ha elfogy a tej...

– Nem használod az anyatejemet a müzlidhez!

– Rendben! Oké. És mi van, ha elfogy a tejföl?

– Te most szórakozol velem?

– Mi van? Egy evőkanálnyi tej nem fog neki hiányozni!Hatalmasak a melleid. Valószínűleg több lesz, mint amennyire szüksége van.

– Szó szerint azt kérdezed, hogy ellophatod-e a tejet egy babától?! – nézek rá fintorogva.

– Csak akkor, ha van maradék. Soha nem venném el, amire szüksége van! – feleli Nolan, hatalmas kezében ringatja Kade fejét, és most először veszem észre, milyen kicsi is ő valójában.

Néhány percig csendben vagyunk. Mindketten csak bámuljuk a babánkat, elmerülve a saját gondolatainkban.

– Jól csináltad, anya! Büszke vagyok rád! – suttogja Nolan.

– Jobban szeretem őt, mint gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek rá, pedig még csak néhány órája van itt. Hogy lehetséges ez?

– A szerelemhez nem kell bizonyos idő. Néha azonnal, máskor évekig tart. De azt hiszem, a szülő és a gyermek közötti szeretet más. Te már jóval a születése előtt is szeretted Kade-et. Az egyetlen különbség az, hogy most már arcot is adhatsz ennek a szeretetnek.

– Megbántad? Még nem késő visszalépni.

– Dems, eddig még egyetlenegyszer sem bántam meg semmit sem. És ha mégis, abban a pillanatban, amikor a nővér a karjaimba tette, tudtam, hogy jól döntöttem. Senki más nem lehet az apja, csak én! Ti ketten hozzám tartoztok!

Amint Kade elalszik, Nolan elveszi tőlem. Az oldalamra fordulok, és a fejemet a mellkasára hajtom. Az egyik karjában Kade-et tartja, a másikban pedig engem.

– Azt hiszem, soha többé nem fogok aludni! Nem tudom abbahagyni a bámulását. Túlságosan is aranyos – mondom, és a szemem végigvándorol a minden irányba kiálló sűrű barna haján. A kis összecsücsörített ajkakon, és a pufók arcocskáján.

– Van egy képed Jeremyről?

– Talán. Megnézheted a fotóimat a telefonomon.

Arra mutatok, ahol az ágy melletti tálcán a mobilom fekszik. Nolan felveszi, és elkezd görgetni a képeim között. Időnként elmosolyodik, és néha nevetésben tör ki a képeimen.

– Ez ő? – emeli fel a telefonomat, és megmutatja a szelfit, amit Jeremyvel készítettünk a tengerparton.

– Igen. Ez az a fasz.

– Kade egyáltalán nem hasonlít rá.

– Nem. Ő egy totál mini Nolan.

– Mennyi ideig is jártatok?

– Hm…talán hat hónapig? Nem tudom, miért?

– Háromezer képet lapoztam végig, amíg eljutottam egyhez Jeremyről. Ez az egyetlen a telefonodban.

– És?

– Az emberek mindig azt mondják, hogy arról készítesz képeket, ami a legtöbbet jelenti számodra... tudod, hogy a képeid hetvenöt százaléka mit tartalmaz?

– Tacót?

– Hát, furcsa módon egy rakás taco fotód van. Elég bizarr. De a legtöbbjükön mi vagyunk. Mi mosolygunk, nevetünk, és jól érezzük magunkat. Ahogy szeretjük egymást úgy, ahogy csak mi tudjuk.

– Úgy érted, sértegetésekkel és szellemes ugratásokkal? – vigyorgok rá.

– Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szeretném, hogy másképp legyen.