7.-8.-9. Fejezet

 

Hetedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Suzy

 

Kicsit könnyebben lélegzem, amikor látom, hogy a megrögzött flörtölő elment. Sosem járt itt ezelőtt és remélem, hogy nem is jön többet. Nem fogadta el a nemet válaszként. Ha Nolan nem jött volna be, nem tudom, mit csináltam volna.

Látva Nolant és tudva, hogy nem viselkedik furcsán a többszörös csókunk után, mintha egy súlyt vettek volna le a vállamról. Nem is tudtam, hogy mennyire aggódtam amiatt, hogy a dolgok megváltoztak köztünk, amíg meg nem láttam, hogy besétál az ajtón.

Abban a pillanatban, hogy a pimasz vigyora rám villant, tudtam, hogy semmit sem fog nekem felróni. Simán visszacsúszott a legjobb barátom szerepébe és megmentett az engem idegesítő sráctól.

– Nagyon örülök, hogy barátkozom veletek, és nem az ellenfeletek vagyok. Néha eltűnődöm, hogyan fogja kibírni bárki is veletek. Azt hiszem, az egyetlen módja, hogy valaha is megtaláljátok a boldogságot, ha egymással randiztok – csóválja a fejét vigyorogva Titan.

Nolanre szegezem a tekintetem. Idegesen várom, mit fog válaszolni.

– Ó, kérlek! Túl dögös vagyok Demihez. Nem akar versengeni a legvonzóbb személy címért a kapcsolatban. Valaki mást kell keresnem. Valakit, aki majd a szellemes megjegyzésimért fog szeretni, amit a kapcsolatunkbahozhatok – sóhajt fel álmodozón.

– Mindannyian tudjuk, hogy mást nem is tudsz letenni az asztalra. – A szemeimet forgatva küzdök, hogy visszaessek a saját szerepembe Nolan barátjaként. Rám kacsint, játékos mosoly húzódik az ajkaira.

– Demi viszont… Nem vagyok benne biztos, hogy sok férfi tudná kezelni őt.

– Mi a fenét jelent ez? – Felkapom a tekintetem az italról, amit Nolannek készítettem.

– Hát, eléggé goromba vagy. A legtöbb férfi nem szereti ezt. Ők olyat akarnak, aki kényezteti őket és férfiasnak érzik magukat emiatt. Nem tudom biztosan, hogy tudod-e, de egy kicsit gonosz is vagy.

– Több mint kicsit vagyok gonosz, Nolan! De ez sosem akadályozta meg a pasikat abban, hogy érdeklődést mutassanak irántam. – Keresztbe teszem a karjaimat a mellkasom előtt, megkockáztatva egy vitát vele.

– Igen, de hányan kérnek tőled többet néhány randinál? – Utánozza a pózomat, a karizmai megfeszülnek a mozdulattól.

A gyomrom a talpamig süllyed, ahogy a szavainak igazsága teljes erővel belém hasít,

Igaza van.

Jeremyn kívül sosem volt olyan pasim, akivel néhány hétnél tovább randiztam volna. A kapcsolataim mindig felszínesek voltak, leginkább a testiségre fókuszáltak, és nem sok másra. Jeremyvel néhány hónapig randiztunk, de sosem akart találkozni Nolannel vagy Nessával. Kevésbé voltunk igazi pár, sokkal inkább szexpartnerek, garantált dugással.

Örökké szingli leszek.

Egyedül és depressziósan fogok meghalni.

Az este hátralévő részében elfoglalom magam a pultnál. Mindent megteszek, hogy elkerüljem Nolant. Inkább a tekintete, mint a kimondott szavai miatt.

Az utolsó dolog, amit akarok ezen a világon, az a sajnálat ettől a férfitől.

– Szia, Demi! – Peter nagy mosollyal az arcán csusszan fel az előttem lévő bárszékre. – Reméltem, hogy dolgozol ma.

– Szia, úgy érzem, sosem hagyom el ezt a helyet. – Hosszan sóhajtok, nem fáradva azzal, hogy a maszk mögé bújjak, amit általában munka közben viselek. Oldalra billentett fejjel vizsgál engem.

– Jól vagy?

– Ja, jól leszek. Csak foglalkoztat néhány dolog. – Úgy intek felé, mintha nem változott volna meg az egész életszemléletem.

A szemem sarkából elkapom, amint egy nő odamegy Nolanhez. Egy ujjával végigsimít a pasi mellkasán és a hosszú szempilláit rebegteti.

Csinos. Igazán csinos és féltékenységszáguld végig a testemen, bár ehhez nincs jogom.

Az a típus, amit Nolan mindig is akart. Magas, sötét hajú, tökéletesen domborodik az összes megfelelő helyen. És rögtön megutálom. Minden apró kis dolgot utálok rajta.

– Demi…. biztos, hogy nem akarsz beszélni arról, hogy mi történik? Úgy nézel ki, mint aki összeroppantja azt a poharat. – Peter a kezemben lévő pohárra mutat. Olyan erősen szorítom, hogy az ujjaim kifehéredtek.

– Minden rendben van. Kurvára rendben. – Hamis mosolyt tapasztok az arcomra, és óvatosan leteszem a poharat a pultra.

És minden rendben is van. Lenyelem a féltékenységem. Nem lehetek dühös, ha egy másik nő flörtöl vele. Azt mondtam neki, hogy a barátja akarok maradni. Nem akarom, hogy a dolgok furcsán alakuljanak. Azt akarom, hogy visszatérjenek a normális kerékvágásba.

A normális Demi nem veszítené el a fejét, mert egy nő Nolannel flörtöl. A normális Demi ott lenne, hogy cukkolja őt, vagy vicces pofákat vágjon, miközben megpróbálná fenntartani a beszélgetést a nővel. Fel kell idéznem a normális Demimet.

De aztán Nolan megfogja a nő kezét és a tánctér közepére vezeti. Nincs sok hely a táncra, de Kennedy elég nagy teret hagyott szabadon. És persze ez pont az a hely előtt van, ahol az elmúlt órában az italokat kevertem.

Nem vagyok hülye, Nolan ott ült, arra várva, hogy végre visszatérjek és beszéljek vele. Rosszul érzi magát azért, amit mondott, de én nem akarok beszélni vele. Most nem.

– Úgy nézel ki, mint aki meg akar fojtani valakit – suttogja Peter, a kezét az enyémre téve.

Eléggé kizökkent a féltékeny haragomból ahhoz, hogy lefirkantsak valamit egy szalvétára és odaadjam neki.

– Mi ez? – Összehúzott szemöldökkel bámul rám.

– A számom.

Nem veszem le a tekintetem Nolanről. Egymás után villannak be a pillanatok rólunk, ahogy a klubban táncoltunk. A kezeinek érzete a csípőmön. A hozzám nyomódó teste. A nyakamat legyező meleg lehelete. A csupasz hasamat súroló hüvelykujja… Az ajkai a számon. Hogy elveszek a karjaiban. Hogy sokkal többet akarok tőle egy csóknál.

– Demi…

– Ez az, amit akartál, nem? Elvinni engem egy randira?

– Hát, igen, de…

– Nincs de, Peter! Hívj fel holnap és megbeszélünk egy napot, amikor elmehetünk! – Elszakítom a gyilkos tekintetem a Nolan karjai közt lévő nőről és édesen rámosolygok Peterre.

– Biztos vagy benne… Úgy érzem… Talán…?

– Akár használod a számot, akár nem, nem adok neked egy második esélyt, ha nem hallok felőled holnap. – Ránézek az órámra, több mint boldog vagyok azt látva, hogy már csak öt perc maradt a műszakomból.

Intek Patricknek, nyomok egy nagy puszit az arcára, majd túláradóan megköszönöm neki, hogy egy kicsit hamarabb érkezett. Esküszöm, ha nem mindketten ugyanahhoz a nemhez vonzódnánk, bele lennék zúgva. Tökéletes pasi lenne.

– Menj haza, úgy nézel ki, mintha le akarnád szúrni Nolant!

– Ha csak leszúrják, szerencséje lesz – motyogom az orrom alatt.

Az eszemmel tudom, hogy Nolan nem csinál semmi rosszat. Én vagyok az, aki rögtön visszalöktem a barátzónába, miután kirángattam onnan. Én vagyok az, aki gyakorlatilag könyörgött, hogy a dolgok térjenek vissza a normális kerékvágásba.

Most nem kellene kiakadnom. Nem róhatom fel neki, ha egy másik nő karjai közt érzi jól magát.

Mégis ezt teszem. Ezt mind érzem és ennél többet is. Nem tudom, hogyan dolgozzam fel ezeket az érzéseket, de ott vannak. Fölöttem lógnak a nap minden másodpercében.

 

 

Demi: Kedves Vesztes, egyedül és depressziósan fogok meghalni, és ezért csak magamat okolhatom.

Az első könnycsepp abban a pillanatban legördül, hogy megnyomom a küldés gombot. Úgy tűnik, ez gyakori jelenség mostanában. Egy szokás, amit mindennél jobban el akarok hagyni.

Ez nem én vagyok. Nemvagyok olyan lány, aki esténként otthon ül és álomba sírja magát. Én nem búslakodom, és nem kívánom, hogy jobb legyen az életem. De mostanában, pontosan ilyen lány vagyok. És utálom minden másodpercét.

 

Nyolcadik fejezet

 

Nolan

 

Fordította: Suzy

 

Tudom, hogy Demi egész este engem figyelt. Lehet, hogy nem feltűnően csinálta, de elárulta,ahogy az orrlyukai minden alkalommal kitágultak, amikor egy nő szólt hozzám.

Mindannyiukat elutasítottam, azt remélve, hogy Demi visszatér és beszélget velem. Hogy bocsánatot kérhessek, amiért ilyen ostobaságot mondtam.

Titan behúzta a farkát és elszaladt a Kennedy’sből. Azt állította, nem akar kereszttűzbe kerülni, ami biztosan bekövetkezik, amikor Demi végül nem bírja tovább és visszatér, hogy megöljön. Azt mondta, túlságosan kedveli Demit, és nem akar szemtanúja lenni a meggyilkolásomnak, vagy tanúskodniellene. Úgy tűnik, ha Demi megölne, Titan akkor sem akarná, hogy börtönbe kerüljön.

Egyetértettem vele abban, hogy nem akar kereszttűzbe kerülni, de abban nem, hogy nem akar tanúskodni a meggyilkolásom ügyében. Úgy gondoltam, hogy csak idő kérdése, hogy a kis Röppentyűm megjelenjen és elküldjön a pokolba. Mégsem tette. A bárpult másik oldalán ragadt. Tudta, hogy várok rá. Mi mindig így működtünk.

Mire Natasha megjelent, Demi már egy órája mellőzött engem. A saját hasznomra fordítottam Natasha figyelmét? Igen. Rosszul éreztem magam emiatt? Szintén igen. Kicsit szélesebbre húzódott a mosolyom, amikor Demi úgy nézett ki, mint aki elveszti a fejét, miután Natasha a tánctérre húzott? Rohadtul így volt!

Titkon abban reménykedtem, hogy eléggé felhúzza magát, hogy a tánctérre rohanjon és elrántsa tőlem Natashát. Azt akartam, hogy követelje, ami mindig is az övé volt… még ha nem is tudott róla. Mert az én szívem Demihez tartozott azóta, hogy az óvoda első napján arcon csapta Jacobot. A neve belevésődött a szívembe, és semmi sem tudja kitörölni.

Amint Demi kirohant a bárból, befejeztem az estémet Natashával és azt mondtam neki, haza kell mennem. Nem ajánlottam fel neki a számomat, vagy kértem el az övét, mert az nem lett volna helyes. Tudván tudom, hogy sosem választanám őt Demi helyett.

Csupán néhány perccel azután, hogy hazaértem, egy üzenetet találtam Demitől. A szavai összetörték a szívem, tudatták velem, hogy milyen erősen megbántottam őt a szavaimmal.

Úgy döntök, hogy mellőzöm az üzenetét és inkább megteszem neki a saját vallomásomat.

Nolan: Kedves Vesztes, ma elbasztam. Mondtam valamit a legjobb barátomnak anélkül, hogy átgondoltam volna, mit érezhet. A szemem láttára szakadt meg a szíve, és majdnem meghaltam. Semmi sem rosszabb a tudatnál, hogy ezt én tettem vele. Hogyan hozhatnám helyre?

Hátradőlök a kanapémon, gondolkodás nélkül kapcsolgatok a csatornák közt. Bár a tekintetem nem veszem le a képernyőről, nem látom, hogy mi megy rajta. Az agyam egy merő katyvasz, csupán a színes hajú és nagyszájú nőre tudok fókuszálni.

Demi: Nem basztad el. Csupán az igazat mondtad. Semmit sem kell helyrehoznod.

Mintha hallanám a hangjában lévő szomorúságot, ahogy olvasom az üzenetet. A szavai körülölelnek, nehezemre esik lélegezni. Nem gondolhatja komolyan, hogy sosem fog találni magának egy férfit, aki szeretni fogja, ugye?

Nolan: Megbántottalak, Demi.

Demi: Az igazság néha fáj.

Beletúrok a hajamba, sugárzik belőlem a frusztráció. Utálom, amikor így viselkedik. Nem gyakran, de időnként megesik Demivel, hogy ilyen hangulatba kerül. Elfogadja igazságként azt a szart, amit valaki mond neki, és sodródik vele. Végül elhamarkodott döntéseket hoz, és a végén megbánja.

Felveszem a telefont és megnyomom a videóhívás gombját, hogy beszéljek vele. Rögtön elutasítja, tudtam, hogy így lesz. Néha annyira makacs tud lenni...

Nolan: Vedd fel vagy átmegyek!

Demi: Hagyj békén, Nolan! Hozzá is szokhatnék az egyedülléthez.

Nolan: Esküszöm, Demi, ha nem veszed fel a telefont, odahajtok és addig dörömbölök az ajtódon, míg be nem engedsz, vagy ki nem rúgnak a lakóparkodból!

Megint megnyomom a facetime ikonját és ezúttal fogadja… de nincs semmi fény. A képernyő sötétaz ő oldalán.

– Ez komoly, Demi? Kapcsold fel a kurva villanyt! – morgom, elveszítvea türelmemet vele, de magammal kapcsolatban is amiatt, ahogy ma bántam vele.

Normális esetben egy ilyen megjegyzést lesöpörne magáról és valami hasonlóan durva dologgal vágna vissza. De nem tette. Ehelyett magába húzódott és elsétált. Órákig elkerült engem és meg sem próbált elbúcsúzni, mielőtt elment.

– Nem akarom. Fáradt vagyok. Már majdnem elaludtam, mikor hívtál.

– Ez faszság, és ezt mindketten tudjuk! Kapcsold fel a francos villanyt! Tíz másodperced van, vagy veszem a kulcsaimat. – Visszaszámolok a reakciójára várva. Eljutok egészen egyig, mielőtt felkattintja az éjjeli szekrényen álló lámpát. Beletelik pár másodpercbe a telefonnak, hogy feldolgozza, aztán tisztán látom a nőt, akit szeretek. És a könnyáztatta arcát.

– Kicsim… – A becéző kifejezés kicsúszik a számon, mielőtt megállíthatnám.

Ő minden, amit egy nőben valaha is akartam. Azt gondoltam, hogy az álmomat egy ezüsttálcán nyújtották át, amikor megcsókolt. De aztán ellökött magától és ugyanazzal a tálcával fejbe is vágott.

– Sajnálom! Annyira kurvára sajnálom, kicsim! – Kontyba fogom a hajam, mielőtt rájönnék, hogy nincs hajgumim. Ismét leengedem, újra és újra beletúrok a tincseim közé.

– Megkopaszodsz, ha továbbra is így rángatod a hajad – suttogja Demi az arcát törölve.

– Kérlek, mondd meg, hogy tehetném jóvá! – Felveszem a telefont, majd fel-alá járkálok a házban.

– Mondtam, hogy nincs mit helyrehozni. Néha hallanod kell a fájdalmas igazságot, hogy helyrehozhasd az életedet. – A legyőzött hangja olyan, mintha kés hasítaná át a szívemet. Csodálkozom, hogy az a dolog még képes verni attól, hogy olyan nyersnek érzem minden pumpálással.

Én tettem ezt. Én bántottam meg őt. Megríkattam. Azt éreztettem vele, hogy az élete zűrzavar.

– Nincs semmi baj az életeddel, Dems! Tökéletes vagy. Abszolút tökéletes. És bárki, aki ezt nem veszi észre, nem érdemli, hogy egy levegőt szívjon veled. Bármelyik férfi boldog lehetne, ha az életében tudna téged, az oldalán. És kibaszott idióták, amiért nem törik be az ajtódat, hogy eljussanak hozzád.

– Meglehetősen biztos vagyok abban, hogy letartóztatnák őket emiatt. A törvény nem nézi jó szemmel a betörést és behatolást… és az emberrablást.

– Hogyan viszonyul ahhoz, hogy értelmet versz a legjobb barátodba? – mondom fapofával.

– Úgy értem, hogy bárkit megverését nagyon rossz szemmel nézik. Lehet, hogy csak bátorító szavakat kellene a fülükbe suttognod. – Vállat von, még mindig nem mozdul az ágyon a fekvő helyzetéből. – Fáradt vagyok, Nolan. Az elmúlt néhány éjszaka nem aludtam jól.

– Gyere, aludj itt! – ajánlom fel, mielőtt teljesen átgondolnám.

– Miért aludnék nálad?

– Nem tudom. Az ágyad olyan, mintha kövekkel lenne tele, és az én párnáim határozottan jobbak. – Most én vonok vállat.

– És ha átmennék hozzád, és ottmaradnék az ágyadban, te pontosan hol aludnál? – A válaszomra várva összevonja a szemöldökét.

Kinyitom, majd becsukom a számat, mert mit mondjak? Mindketten tudjuk, hogy csak egy ágyam van. Egy négy hálószobás házam van, de a többi irodának, könyvtárnak és egy otthoni edzőteremnek van berendezve, amit ritkán használok, mert inkább elmegyek a konditerembe.

– Erre gondoltam… megyek aludni.

– Demi, várj! – fakadok ki, kétségbeesetten helyre akarom hozni a dolgokat közöttünk.

– Mi van?

– Uhhh… én csak… sajnálom, kicsim. Bocsáss meg, kérlek! Tudod, hogy sose próbálnálak megbántani.

– Tudom, Nolan. Mondtam, hogy ne aggódj emiatt! Minden rendben van, nem haragszom rád. Jó éjszakát. – Cukin integet, mielőtt befejezi a hívást és a képernyőm elsötétül.

Nem számít, hányszor nyugtat meg, attól még szúró bűntudatom van és egy nyomasztó érzés, hogy valami rossz fog történni.

 

 

Kilencedik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Mandy

 

– Nem tudom elhinni, hogy Peterrel randizol – hajol Nessa a pult fölé, és rám bámul.

– Miért? Mi a baj vele? – húzom fel az egyik szemöldököm és megpróbálom befejezni a sminkelést, mielőtt Peter ideér.

– Semmi, csak tisztán emlékszem, hogy azt mondtad, soha nem randiznál olyan sráccal, akinek unalmas a neve. Nyilvánvalóan az unalmas nevek unalmas személyiségeket jelentenek. – Nessa megvonja a vállát és összefonja a karját.

– Hát, Nessa, te már randiztál nagyon is nem unalmas nevű fiúkkal. És ők unalmasak voltak?

– Nem… de ez nem bizonyít semmit! Csak azt jelenti, hogy nem voltak unalmasak. – Hangosan kifújja a levegőt, és leengedi a kezeit az oldalához. – A Peter az egy unalmas név.

– Jaj, Istenem! Azt akarod, hogy mondjam le a randit?

– Elrepítene téged egy távoli országba, ahol soha nem öregszel meg? – csillan fel a szeme szórakozva.

– Gondolom, ha akarná, nem mondanék nemet. Szeretem a feszes bőrömet, és hogy egyetlen testrészem sem enged a gravitációnak. És az, hogy még képes vagyok felkelni a padlóról nyögés nélkül, egészen fantasztikus.

Visszadobálom a cuccaimat a táskámba, és még egy utolsó pillantást vetek a tükörre, mielőtt elkészülök.

– Biztos vagy benne, hogy rendben leszel, ha elmegyek a randira? Rosszul érzem magam. Te itt szomorkodsz az akit-nem-nevezünk-a-nevén miatt, engem meg elvisznek Sohaországba.

– Ne aggódj miattam! Titan már elment, és nincs semmi, amit rendbe tudnál hozni. Már majdnem egy hete történt. Befejeztem a sírdogálást a hűtlen miatt. Menj csak a randira… Nolan tud róla?

Megszakad az én szívem is, hogy látom Nessát, mennyire összetört a szíve Titan miatt. A seggfejnek volt egy másik nő a lakásán és Nessa rajtakapta őket.

– Mi? Nem! Mi a francért mondanám el neki?

– Még mindig nem tudom elhinni, hogy képes vagy eltitkolni a randijaidat Nolan elől. Tényleg nem tudom, hogy csinálod. – Szórakozva megrázza a fejét.

– Ezt úgy hívják, hogy nem akarok százötven kérdéssel foglalkozni és aztán Nolan követelné, hogy találkozhasson vele. Ez csak önvédelem. Nolan fejre állt volna Jeremytől. Ő volt a rossz fiú megtestesítője… Jobb, ha megyek. Ne feledd, holnap randid van Ryannel.

– Hogy felejthetném el – nyög fel Nessa. – Reméljük, hogy Peter nem unalmas és egy varázslatos randira visz! – vigyorog rám szélesen.

– Ha nem, írni fogok neked, hogy hívj fel sürgős munka miatt.

Kisétálok a butikból Nessa nevetésének kíséretében. Azt hiszi, viccelek, de nem fogok tétovázni, hogy megtegyem. Nem restellek hazudni azért, hogy kimeneküljek egy borzasztó randevúból.

 

 

Habár nem mondhatom, hogy ez a legrosszabb találkám, de azért nem is a legjobb. Peter kedves és vicces, de nem hasonlítható Nolanhez. Megnevettet, de Nolantől megfájdul a hasam és a könnyeim potyognak a nevetéstől. Peter számtalan bókkal halmozott el, míg Nolanból dőlnek a szellemes egysorosak, amik félig bókok, félig sértések. Valahogy arra jobban vágyom.

– Jövő pénteken lesz egy bulim, ha el tudnál jönni. Csak néhány barátom lesz ott és a partnereik. Szeretném, ha ott lennél. – Peter a szájához emeli az italát és kortyol egy nagyot.

– Meg kell néznem a beosztásomat. Nem tudom, hogy dolgozom-e.

Elkap a hányinger. A semmiből jön és kurvára meglep. Nem az a típus vagyok, aki beteg lesz egy illattól, de amikor a pincérnő elém teszi a tányért a csirkével, felpattanok a székről, képtelen vagyok elviselni.

Épp időben érek a mosdóba, hogy kidobjam a taccsot a meglepően tiszta WC-be.

Mikor végeztem, nekidőlök a fülkének és lecsúszok a padlóra. Felkapok egy köteg WC papírt, megtörlöm a számat és megpróbálom magamat is megtisztítani.

Felbámulok a mennyezetre és sóhajtok egy nagyot. Mi a franc volt ez?

Adok még magamnak néhány pillanatot, hogy lenyugodjak, aztán felállok és kiöblítem a számat vízzel. Nem sokat segít, de most csak ennyit tudok tenni.

Mindössze tíz lépést teszek az étterem felé, mikor egy másik pincérnő halad el mellettem egy újabb tál étellel, és a gyomrom újra bukfencet vet. Sarkon fordulok és kirohanok az épület hátsó ajtaján, mielőtt újra kitaccsolok.

Demi: Ne haragudj, nem tudom, mi van velem, de nem bírom elviselni az étel szagát. Ide tudnád hozni a táskámat? Kint vagyok hátul. Azt hiszem, gyomorrontást kaptam.

Peter: Persze. Kifizetem a számlát, és hazaviszlek. Találkozzunk a kocsinál.

Körülbelül öt percbe telik, míg Peter kilép az épületből. Elviteles táska van a kezében, és legszívesebben a szememet forgatnám. Ha nem tudom elviselni az illatát az étteremben, miért gondolja, hogy a kocsiban majd igen?

– Rendben vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz.

Mielőtt válaszolok Peternek, küldök egy üzenetet. Tudom, hogy semmi esetre sem szállhatok be a kocsijába. Valószínűleg a végén összehánynám a bőrhuzatot.

Demi: Kedves Vesztes, hánytam a randin. El tudnál jönni értem? Beteg vagyok.

– Azt hiszem. Ilyen még sosem történt velem. Ne haragudj! Azt hiszem, most hazamegyek és kialszom magam. Remélem, reggelre jobban leszek.

Nolan: Két perc múlva ott vagyok. Hazafelé tartok.

– Gyere, hazaviszlek! – Kezét a derekamra teszi és megpróbál a kocsi felé vezetni, de én még mindig állok, és nem vagyok hajlandó mozdulni egy centit se.

– Igazából már üzentem egy barátomnak, hogy jöjjön el értem. Ha beszállok a kocsidba azzal a kajával együtt, ki fog jönni belőlem, ami még a gyomromban maradhatott.

– Ó… Ki is dobhatom. – Elindul a húsz méterre lévő kuka felé.

– Ne, haza kéne vinned. Biztos vagyok benne, hogy ki kellett fizetned. Kár lenne kidobni őket.

Nolan kocsija fordul be a parkolóba és én megkönnyebbülten felsóhajtok. Nem tudom, még meddig bírnék itt állni. Mintha a hús szaga felerősödne. Kiszökik a dobozokból és a táskából, a fejem körül köröz és nem menekülhetek előle. Másodpercekre vagyok attól, hogy újra elhányjam magam.

– Köszönöm a vacsorát… vagyis, hogy elhoztál. Mindenesetre köszönöm, Peter. Sajnálom, hogy nem úgy alakult, ahogy szerettem volna… Nem akarlak megölelni és megfertőzni… Szia!

Sarkon fordulok és életemben először kínosan érzem magam. Nolan lehúzza az ablakot és Peterre vigyorog, mint egy köcsög, mert az is. Nem is tudom, miért döntöttem úgy, hogy barátok maradunk.

Mert szereted.

Ordítja az agyam. De az egy ribanc.

Hogy még jobb legyen az estém, mikor két lépésre érek Nolan kocsijához, kétrét görnyedek, és még háromszor kitaccsolok. Kiugrik a kocsiból és átsiet az én oldalamra, aggodalom sötétíti el a vonásait.

– Gyere, menjünk haza, Dems – suttogja, és az anyósüléshez vezet.