34.-35.-36. Fejezet

 

Harmincnegyedik fejezet

 

 

Nolan

 

Fordította: Szilvi

 

Három napot kell a kórházban töltenünk, mielőtt megengedik, hogy hazavigyük a kis Kade-et. Minden másodpercet velük töltöttem, soha nem mozdultam el mellőlük.

A nővér behozott egy szétnyitható ágyat a szobába, de egyáltalán nem használtam. Még mindig összecsukva áll a sarokban, ahol hagyta. Minden este bemászom az ágybaDemi mellé, és úgy alszunk, mint otthon... csak ruhában.

Amikor Kade felébred az etetésre, kiveszem a kis bölcsőből, és átadom neki. Amikor pedig már halkan horkol, Demi visszaadja, én pedig ismét a kiságyába helyezem.

Már majdnem teljesen normálisnak érzi magát, de nem látom okát, hogy miért ne segíthetnék.

 

 

– Biztos, hogy ez így jó? – Demi tágra nyílt szemekkel bámul rám.

– Fogalmam sincs. Még soha nem tettem be babát autósülésbe.

– De azért beszerelted az alapot a kocsiba, ugye?

– Nem én tettem...rávettem Blake-et, hogy megtegye. Van elég gyereke, és épp arról beszélt, hogy még egyet be kell raknia a kocsiba, amikor Titannel találkoztam a Kennedy’s-ben. Fizettem neki, hogy beszerelje a miénket. Biztos akartam lenni benne, hogy jó lesz.

– Csodálatos vagy, tudod?

Előhúzom a telefonomat a zsebemből, és készítek egy fotót Kade-ről az autósülésben, mielőtt elküldöm Blake-nek. Azt mondta, hogy szóljak neki, ha bármi kérdésem lenne, és én meg is teszem.

Másodpercekkel később egy facetime-hívás jelenik meg a képernyőmön, és elfogadom.

– Mi a helyzet, ember? Készültök hazajönni?

– Ja! Amint megoldjuk ezt az egészet...ezt. – Megfordítom a kamerát, hogy láthassa Kade-et az autósülésbe helyezve.

– Ó, Istenem! Nézd, milyen imádnivaló! – visít fel Kennedy a háttérben. Az arca egy másodperccel később megjelenik a képernyőn.

– Tökéletesen be van csatolva, csak egy kicsit húzd meg a szíjakat. Emlékszem, amikor először hoztuk haza Nikitát. Basszus, rettegtem.

– Hogy van Peyton? – Demi mellém lép, és úgy fordítja a kamerát, hogy Blake és Kennedy láthasson minket.

– Ó! Remekül van! Bár jobb lenne, ha átaludná az éjszakát. Mindig elfelejtem, milyenek az első hónapok. Gratulálok, srácok! Tökéletes! – Kennedy derűsen elmosolyodik.

– Köszönöm! Én is gratulálok neked! Peyton születése óta nem láthattalak – sóhajtott fel Demi.

– Valamikor átjöhetnétek egy vacsorára! Elhívhatjuk Titant és Nessát is! Talán még West és Addit is!

– Hűha, bébi! Lassabban! Még csak két hete szültél! Ne szervezz még egy egész bulit. Biztos vagyok benne, hogy egy ideig ők is nyugodtan akarnak pihenni. – Blake átkarolja Kennedyt, és megcsókolja az arcát.

– Azt mondtam, valamikor, nem holnap – morogja az orra alatt. – Csak a kezemben akarom tartani a babát!

– Van neked is saját babád, akit a kezedben tarthatsz – forgatja Blake a szemét.

– Igen, de neki fia született. Te mindig lányokat adsz nekem!

– Az erős férfiaknak lányaik vannak. Senki más nem tudna elviselni ennyi ösztrogént az otthonában! – Megvonja a vállát.

– Ja, majd meglátjuk, mennyire lesztek erősek te és Wyatt, amikor Peyton és Nikita menstruációja szinkronba kerül az enyémmel.

Blake szeme komikus méretűre kerekedik, amitől Kennedy és Demi is kuncogni kezd.

– Hé, ööö, Nolan? Mit szólnál egy havi egyszeri, öt-hét napos férfi elvonuláshoz? – markolássza Blake a tarkóját.

– Azt hiszem, egy fiam van, és ez nem fog problémát okozni számomra. Évek óta szembesülökDemi hormonális összeomlásával, nem félek.

Nikita sírása tölti be Blake oldalán a vonalat, majd egy csecsemő sírása is bekapcsolódik a keverékbe.

– A francba, mennünk kell! Nikita elcsúszott a parkettán, és elesett. Persze minden alkalommal, amikor sír, Peyton is sír! Sok szerencsét, ne habozzatok, hívjatok, ha bármi más kérdésetek van. Esküszöm, egy gyerekkel könnyű!

A képernyő elsötétül, én pedig nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam. Biztos vagyok benne, hogy egy kisgyerekkel és egy újszülöttel foglalkozni már önmagában is küzdelem. El sem tudom képzelni, hogyan kezelnek egy tinédzsert is.

– Aggódónak tűnsz. – Demi a mellkasomra teszi a kezét.

– Egyáltalán nem. Csak arra gondolok, hogy egy-két év múlva mi leszünk ezek.

– Hűha, még csak most lett meg ez az egy, és máris a másodikra gondolsz? Ki vagy te, és mit csináltál az én Nolanemmel?

– Akarok egy mini Demit, aki a házamban rohangál és bajba kerül. Látni akarom, ahogy Kade testvérekkel nő fel. Mindent akarok veled!

– Mi lenne, ha túl lennénk ezen az első hónapon, aztán meglátjuk, mi lesz. Az alváshiány miatt talán átgondolod az összes tervedet.

Öt próbálkozásba telik, mire sikerül helyesen bepattintanom az autósülést a talpba. Demi próbálja elrejteni a nevetését az anyósülésről, de elég jól ismerem.

Valószínűleg az arca belsejét harapdálja, hogy ne adjon ki hangot.

A hazafelé vezető út első felében tíz mérfölddel a megengedett sebességhatár alatt megyek. Az emberek dudálnak, és megjegyzéseket tesznek, amikor elhaladnak mellettem.

– Vezethetsz normális sebességgel is! – vigyorog rám Demi.

– Nem akarom, hogy baja essen!

– Ezen a ponton szerintem nagyobb a balesetveszély, ha nem gyorsítasz.

Ettől gyorsítok, megemelem a sebességemet a határértékig, de egy hajszállal sem többre. Elvégre értékes rakományt szállítok.

 

Harmincötödik fejezet

 

 

Nolan

                                    

Fordította: Szilvi

 

– Sosem gondoltam volna, hogy mennyire fog hiányozni egy teljes éjszakai alvás – nyögi Demi, és visszadől az ágyra.

– Még csak egy hetes, adj neki egy kis időt, hogy megszokja az életet! – kuncogok. – Aludj egy kicsit, anyuci!

– Valahogy úgy érzem, még dögösebb lettél, mióta apa vagy. Én meg úgy nézek ki, mint egy őrült nő. Azt sem tudom, mikor zuhanyoztam vagy fésülködtem utoljára. – Felül az ágyban, és rám mered.

– Gyönyörű vagy, kicsim! Adj egy hónapot, és az élet egy kicsit normálisabbnak fog tűnni. És ha hagynád, hogy én vigyázzak rá, lenne időd zuhanyozni és aludni. – Tudálékosan vonogatom felfelé a szemöldököm.

Demifantasztikus anya, de mindent maga akar csinálni. Tudom, hogy ez csak azért van, mert szeret mindent maga csinálni, és nem azért, mert nem bízik bennem, de segítségre van szüksége. Nem tud mindent megcsinálni a nap huszonnégy órájában. Szüksége van egy kis időre magára.

– Hová mész?

– Gondot viselek Kade-ről, hogy te aludhass.

– Még fel sem ébredt, Nolan! – nevet fel. – Gyere vissza az ágyba!

 – Addig fekszem melletted, amíg el nem alszol, de ha itt maradok, amikor felébred, te is fel fogsz ébredni.

– Ne légy hülye! A bölcső itt van bent! Mit akarsz csinálni, magaddal viszed?

– Nem véletlenül vannak kerekei – vigyorgok rá.

– Te megőrültél! Csak aludj velem!

Forgatom a szemem, de visszafekszem mellé a takaró alá. Csókokkal hintem a nyakát, amíg meg nem vonaglik alattam. Semmit sem szeretnék jobban, mint imádni a testét, és megmutatni neki, mennyire szeretem, de nem tehetem. Dr. McLaren azt mondta, hogy a következő hat hétben nincs semmi hancúrozás. Lehet, hogy meghalok.

– Tudod, csak azért, mert nem lehet velem semmit csinálni, még nem jelenti azt, hogy nem kezdhetek veled semmit sem... – Demi az alsó ajkát rágcsálja, és a bokszeremet szemléli.

– Dems, nem! Még mindig lábadozol!

Egy szavamra sem figyel, és nem kellene meglepődnöm. Visszalök a matracra, és letolja a bokszeralsómat a lábamon.

A lábaim közé mozdulva megfogja a farkamat, és többször végigsimít rajta, mielőtt a nyelvével végigsimítana a teljes hosszán. Abban a pillanatban, ahogy az ajkait körém szorítja, máris elszállok.

 

 

Majdnem egy órába telik, mire Demi annyira elalszik, hogy ki tudok húzódni alóla. Éppen a bölcsőhöz érek, amikor Kade szeme kinyílik, és elkezd körülnézni. Megremeg az alsó ajka, és én sietek felkapni, mielőtt még zajt csaphatna.

– Hé, haver, apuci elkapott.

 Kisietünk a szobából, hogy csinálhassak Kade-nek egy üveg tápszert, mielőtt nagyon felhúzza magát. Biztosra megyek, és kicserélem a pelenkáját, mielőtt elhelyezkedünk a fotelben, és elkezdem etetni. Néhányszor elkövettem már azt a hibát, hogy nem cseréltem ki, és ennek sosem lesz jó vége. Szinte mindig le kellett zuhanyoznom és át kellett öltöznöm.

Kade felpislog rám, és rugdos a kis lábával. Minden alkalommal, amikor ránézek, hálát adok Istennek, hogy az apja lehetek. Egy héttel ezelőtt fel nem tudtam volna fogni, hogy milyen kapcsolatom lehet egy olyan valakivel, aki nem tud mást csinálni, mint sírni, nyáladzani és koszos pelenkát csinálni. Most az élet nélküle üresnek tűnne.

Kade nyugodtan megissza a cumisüveg tartalmát, és amikor végzett, a vállamhoz emelem, és gyengéden simogatom a hátát. Arcát a nyakamba fúrja, és hamarosan apró horkantásai töltik be a levegőt. Fejemet finoman az övéhez támasztom, hagyom, hogy lecsukódjon a szemem, és élvezem a mellkasomon lévő mini melegítőt.

Van valami a babák illatában és a hangokban, amiket kiadnak, egyszerűen még nem állok készen arra, hogy letegyem őt. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is készen fogok állni.

 

 

 

– Bébi – Demi suttogása lassan betör az álmos agyamba, és én pislogva kinyitom a szemem.

– Hm?

– Mondtam, hogy hagyd a szobánkban, és aludj velem!

– Felébredt. Azért jöttem ide, hogy aludhass.

– És ez hogy jött be neked?

– Szeretem őt, Dems.

– Tudom, hogy szereted. Én is szeretem őt. – VégigsimítKade hátán.

– Nem, nem érted! – Magamhoz húzom a fotelbe. Örülök, hogy előre gondolkodtam, és az extra széleset vettem meg, amiben alapvetően mindketten elférünk.

– Nagyon köszönöm, hogy ilyen fontos helyet adtál nekem az életében! Nem lett volna muszáj ezt tenned! Csinálhattad volna mindezt egyedül is, maradhattál volna a lakásodban, és lehettél volna egyedülálló anya. De te hagytad, hogy szeresselek. Hagytad, hogy te és ő az életem részei legyetek, és soha semmiért nem leszek hálásabb az életemben!

– Nélküled nem tudnám ezt megcsinálni, Nolie! Végig te voltál a sziklám. Mindig mellettem álltál, és átsegítettél minden akadályon, amit az élet elém gördített. El sem tudom képzelni, hol tartanék az életben, ha te nem lennél.

– Egy sztriptíztáncos.

– Tessék? – Visszahúzódik, hogy felnézzen rám.

– Vagy egyik olyan szuper drága kísérő.

– Mi?

– A börtönbandavezért sem kellene kihúznunk.

– Nolan!

– Mi az? Tudod te, hány asztalról és bárpultról kellett téged lehúznom a főiskolán? Valami vázlatos és alig legális dolog lettél volna.

– Te most Kadeanyjáról beszélsz!

– Láttad az új pólót, amit Kade-nek vettem?

Demi eltolja Kade takaróját az útból, hogy el tudja olvasni, mi van a kicsi mellkasára írva. Könnyek töltik meg a szemét, ahogy a szemembe néz.

– Hozzámész az apukámhoz?

– Nos? Hozzám jössz feleségül, kicsim?

– Igen! Milliószorosan igen!

– Ó, ezúttal kapok választ?

– Csak azért, mert ha nem válaszolok, ki tudja, mennyi időbe telik, amíg újra megkérdezed. – A szemét forgatja.

– Adnék neked egy gyűrűt, de már hónapok óta hordod.

– És azt tervezem, hogy életem végéig hordani fogom.

– Mi lenne, ha ezt is hozzáadnánk? – Felemelem a jegygyűrűt, amit az eljegyzési gyűrűhöz vettem, és a szemei kitágulnak. Öt gyémánt sorakozik elöl és középen egy fehérarany szalag fut körbe.

– Mikor szeretnél összeházasodni?

– Most azonnal!

– Hajnali három óra van, nem házasodhatunk most... Mit szólnál egy bírósági esküvőhöz? Tudom, hogy nem hagyományos, de...

– A kapcsolatunk melyik része hagyományos? – nevet fel horkantva. – Szerintem a bírósági esküvő tökéletesen hangzik. Majd megtarthatjuk a bulit, amikor Kade kicsit nagyobb lesz, és az élet kicsit kevésbé lesz intenzív.

– Nekem ez tökéletesen hangzik.

 

Harminchatodik fejezet

 

Demi

 

Fordította: Calliope

 

Soha nem gondoltam volna, hogy itt fogok állni, esküt tenni Nolan Thomas-nak. Végképp nem gondoltam volna, hogy közben egy csecsemőt tartok a kezemben. Az, hogy az életem másképp alakult, mint ahogy elképzeltem, az enyhe kifejezés.

De ha van valami, amit megtanultam ezalatt a pár hónap alatt, az az, hogy néha a váratlan jobb, mint a terveink. Ha Kade nem lett volna, nem vagyok benne biztos, hogy Nolan és én valaha is megtaláltuk volna az utat egymáshoz. Még mindig legjobb barátok lennénk, kerülgetnénk a vonzalmunkat egymás iránt, de soha nem tennénk érte semmit. Valószínűleg még mindig két munkahelyen dolgoznék, és nézném ahogy egyik nő a másik után flörtöl Nolannel, miközben ugyanolyan gyorsan utasítanám vissza a férfiakat.

Most az álmomat élem. Az utóbbi tíz hét varázslatos volt. Minden időnket együtt töltjük, mint egy család. Néha-néha Mary és David átjönnek, hogy vigyázzanak Kade-re, hogy legyen egy kis időnk magunkra.

Nolan gyakorlatilag könyörgött nekik, hogy vigyázzanak Kade-re, amikor megkaptam az engedélyt, hogy újra szexelhetek. Kicsit aggódom, hogy túl gyorsan esek újra teherbe. Nolan határozottan bepótolja az elvesztegetett időt.

– Megcsókolhatja a menyasszonyt! – A bíró int a kezével, mintha megadná az engedélyt nekünk.

Nolan a tenyerébe fogja az arcom, és egy gyengéd csókot ad az ajkaimra. Nem hosszan, mert tudja, hogy nem vagyok a nyilvános csókolózás rajongója.

– Bár úgy vélem, hogy a dolgokat nem sorrendben csinálta, és egy parányit korábban teljesítette be a házasságot! – mosolyog ránk.

– Mit mondhatnék, soha nem voltam jó az olvasásban vagy az utasítások követésében. És az egész kapcsolatunk nem szokványos. Nem látok rá okot, hogy most normális legyen! – vonja meg Nolan a vállát.